Így reagáltak a pártok Juhász és Portik kapcsolatára

Portik Tamás leszámolás bíróság
Budapest, 2016. március 31. Portik Tamás a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont büntetőperének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. március 31-én. A szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot életfogytiglani, Portik Tamást 13 év szabadságvesztésre ítélte minősített emberölés miatt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A kormánypártok szerint a baloldal és a szervezett alvilág összeér, a DK bízik benne, hogy Juhász nem került kapcsolatba bűnözőkkel, a PM szerint a Fidesz el akarja terelni a figyelmet a korrupciós ügyekről. Az Együtt elnöke pedig azt mondta, bár nem tudott arról, hogy Juhász Péter találkozott Portik munkatársával, a bizalma töretlen. Így reagáltak a pártok arra, hogy Juhász Péter sajtófigyelést készített Portik Tamásnak.
Vágólapra másolva!

Az Együtt elnöke azt mondta, hogy nem tudott arról, hogy Juhász Péter kapcsolatba került Portik Tamás titkárnőjével. Ennek ellenére nem lesz következménye a történteknek.

„A bizalmam továbbra is töretlen Juhász Péterben, és támogatom a küzdelmét, hogy be tudja bizonyítani, hogy Rogán Antal közpénzből, törvénytelenül gazdagodott meg. Amúgy sem szoktam a politikustársaim napi munkájáról beszámolót kérni” – mondta Szigetvári Viktor.

Fidesz: A baloldal és az alvilág összeér

Régóta köztudomású, hogy a magyar baloldal és a szervezett alvilág összeér – így reagált Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője arra hírre, hogy Juhász Péter, az Együtt alelnöke sajtószemlét készített a börtönben ülő Portik Tamásnak.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője is reagált Juhász Péter legújabb ügyére Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Hollik: Beismerés

Hollik István kereszténydemokrata képviselő szerint Juhász Péter, az Együtt alelnöke beismerte, hogy kapcsolatban áll a jelenleg börtönbüntetését töltő Portik Tamással. Szerinte az eseményt „érdekes fénytörésbe helyezi”, hogy még 2008-ban Portik Tamás és Laborc Sándor, a Gyurcsány-kormány egykori nemzetbiztonsági hivatali főigazgatója többször is találkozott egymással, és később nyilvánosságra került jegyzőkönyvek szerint arról beszéltek:

le akarnak járatni fideszes politikusokat.

Bizalom

Mindenekelőtt a nyomozó hatóságoknak kell tisztázniuk az ügyet, és ha hitelt adnak Portik Tamás szavainak, akkor Rogán Antalt kellett volna kihallgatniuk – mondta Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. Nem megnyugtató, hogy valaki akár a bűnözőkkel, akár a bűnöző kormánnyal üzleti kapcsolatban van, ezért bízunk benne, hogy Juhász Péter sem került ilyen kapcsolatba – tette hozzá.

A tegnapi hírek még arról szóltak, hogy A. E. Erika tartotta a kapcsolatot Portikkal, és nem F. Erika. Utánanéztünk, hogy ilyen monogramú tagja nincs a pártunknak, de nem fogunk mindennap annak utánanézni, hogy éppen milyen monogramú személyek kerülnek a hírekbe, és éppen tagja-e a DK-nak – mondta Gréczy.

Elterelés?

A Párbeszéd Magyarországért abszurdnak tartja, hogy – ahogy fogalmaztak – a Fidesz-bűnözők kormánya a sajtóbirodalmán keresztül lejáratókampányokat folytat a valódi ellenzéki politikusok ellen – miközben

más „ellenzékieket” a tenyerén hordoz.

Szerintük a Fidesz célja ezzel nem más, mint hogy relativizálja saját bűneit, és elterelje a figyelmet a kormányzati kudarcaikról.

A PM szerint a Fidesz Juhász Péter ügyével csak el akarja terelni a figyelmet Fotó: Polyák Attila - Origo

Az LMP az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy a bíróságnak kell majd döntenie, hogy ki sértett törvényt.

Kormánypárti nyomást lát a Jobbik

A Jobbik szerint természetesen nem elhanyagolható kérdés és a hatóságok feladata lenne kivizsgálni, hogy egy maffiavezér pénzeli-e Juhász Pétert, ennél azonban fontosabb, hogy kapott-e pénzt Rogán Antal, és hogy vélhetően a kormánypártok nyomására elálltak a nyomozástól.

Az MSZP nem kívánta kommentálni az ügyet.