Több rendőrt akart az LMP is

Vágólapra másolva!
A párt szerint a kormány intézkedése egybevág egy korábbi javaslatukkal. Azt mondják, ők már korábban javasolták a létszámbővítést.
Vágólapra másolva!

Gerstmár Ferenc, az LMP rendészeti szakszóvivője, országos elnökségi tagja vasárnap, budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek felidézte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár augusztus 10-i bejelentését, amely szerint háromezerrel növeli a kormány a rendőrség létszámát a határőrizet megerősítése érdekében.

Gerstmár Ferenc szerint ez egybevág az LMP korábbi javaslatcsomagjával, amelyben több rendőrt és világosabb feladatkijelölést szorgalmaztak. Tudni akarják, hogy miért pont most növelik a létszámot, és hogy mi lesz például azokkal a rendőrökkel, akik a megyei rendőr-főkapitányságokhoz és a Készenléti Rendőrséghez tartoznak, de jelenleg a határon teljesítenek szolgálatot. Tuzson Bence a bejelentéskor azt mondta,

tartósnak ígérkezik az illegális bevándorlás és a déli határra nehezedő migrációs nyomás.

Az LMP rendészeti szakszóvivője ma azt mondta, hogy a kormánynak garanciákat kell adnia arra, hogy nem félig felkészített rendőröket küld a határra. Szerinte kérdés, hogy miként lehet három-négy hónap alatt kiképezni olyan szakembereket, akiknek a betanítása Gerstmár álláspontja szerint "alapértelmezetten" két évbe telik.