Nyugtát is kaptak a bordélyház vendégei

Vágólapra másolva!
Tíz napig működött a belvárosi bordélyház, ahol a vendégekről lelkiismeretesen listát is vezettek, a szolgáltatás után pedig nyugtát kaptak a kuncsaftok.
Vágólapra másolva!

Prostitúció elősegítésével vádolja Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azt a férfit, aki a vádirat szerint tavaly július elsején bordélyházat nyitott a Belvárosban.

Nyilvántartás és nyugta is volt

A masszázsszalonnak álcázott kéjlak csak tíz napig működhetett – utána nyomozók kopogtattak az ingatlan ajtaján – de addig is mindent szabályozottan vezettek.

A prostituáltak megbízási szerződéssel dolgoztak, kuncsaftjaik nyugtát kaptak a szex után, a bordélyban pedig vendéglistát is vezettek a látogatókról.

A vádhatóság szerint a 42 éves tulaj szóbeli megállapodás után a bevétel felét kapta meg az örömlányoktól, a szolgáltatásoknak pedig fixdíjas tarifája volt.

A vádlottat 2015. július 10-én már elfogták a rendőrök, ha a bíróság is bűnösnek találja, egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.