Vizsgálják, miért haltak meg a kardiológiai intézet betegei

kórház korterem fekvőbeteg fekvő beteg
Budapest, 2014. október 28. Az energetikai korszerűsítés befejeztével átadott budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főépületének egyik betegszobája 2014. október 28-án. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Hárman haltak meg az utóbbi napokban a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet intenzív osztályán, az ÁNTSZ hatósági vizsgálatot rendelt el az ügyben. 
Vágólapra másolva!

Magas láz, majd halál – hárman vesztették életüket a hét folyamán a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet intenzív részlegén, két további ápolt pedig szintén belázasodott.

A megbetegedésekről az intézet számolt be pénteken, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala pedig kormányzati kérésre azonnali hatósági vizsgálatot indított el az ügyben.

Még nincs válasz

Az ÁNTSZ a vizsgálat végéig nem nyilatkozik. Érdeklődtünk a kardiológiai intézetnél, hogy álláspontjuk szerint mi történhetett az intenzív osztályon, kórházi fertőzésről vagy egymástól független halálesetekről van szó.

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet egyik betegszobája Forrás: MTI/Mohai Balázs

Írásban feltett kérdéseinkre egyelőre nem érkezett válasz, ha az intézet reagál, frissítjük cikkünket.

Mikor a kórház betegít meg

A minden esetben fellépő magas láz és az azonos helyszín ugyanakkor kórházi fertőzésre utalhat –

az ilyen megbetegedések okozzák Magyarországon a kórházi halálesetek 15 százalékát

Szilágyi Emese, az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályának helyettes vezetője szerint.

Kizárni sem lehet

A leggyakoribb kórházi fertőzések közé tartozik az alsó légúti fertőzés, a tüdőgyulladás, a seb-, a húgyúti és a véráramfertőzés, valamint a bélfertőzések.

Ezek egy részét a higiéniai probléma, az eszközök és a bútorzat nem megfelelő sterilizálása okozza, a harmadát-felét azonban a legnagyobb gondosság mellett sem lehet kizárni, hiszen kórokozókat a látogatók is behozhatnak az osztályokra.