Megvannak a jászapáti gólya gyilkosai

Vágólapra másolva!
A két 15 éves fiú elismerte tettét.
Vágólapra másolva!

Két fiatalkorút gyanúsít a rendőrség a Jászapátin elpusztult gólya ügyében – írja a Police.hu. A 15 éves fiúk elismerték tettüket.

A városba éveken át visszatérő gólya brutálisan összevert tetemét május 9-én reggel találták meg egy jászapáti általános iskola udvarán.

Az ügyben a Jászapáti Rendőrőrs indított eljárást természetkárosítás és állatkínzás gyanúja miatt

ismeretlen tettesek ellen.

A rendőrök egy nap alatt azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a madarat bántalmazó két 15 éves fiút, akik elismerték a bűncselekmény elkövetését.

Kedden egy vadaspark kétszázezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információval szolgál az állat gyilkosairól, és a település képviselője, Pócs János is százezer forintos felajánlást tett.