Ezért hagyta ott Németh Szilárd a stúdiót

Szigetvári Viktor, Németh Szilárd
Németh Szilárd felháborodik, majd kisétál a stúdióból
Vágólapra másolva!
Kirohant Németh Szilárd az ATV péntek esti élő műsorából, ahol Szigetvári Viktorral, az Együtt elnökével a menekültkvótáról vitáztak – Szigetvári Viktor provokatív kontextusban azt mondta, hogy zsidó, ezután ment ki a fideszes politikus. Szigetvári elismerte, szándékosan volt cinikus és provokatív, de „elege volt a burkolt gyűlöletkeltésből”.
Vágólapra másolva!

Fél óra után felállt, és élő adásban távozott Németh Szilárd az ATV Szabad szemmel című műsorából, faképnél hagyva a műsorvezetőt és vitapartnerét, Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét.

A fideszes politikus az Európai Bizottság kötelező menekültkvótájáról és az ehhez kapcsolódó népszavazási tervről vitázott Szigetvárival, eközben pedig arról beszélt, hogy a migránsok 95 százaléka gazdasági bevándorló, akik

százával erőszakolják a nőket, embereket vernek agyon.

Németh Szilárd szerint óriási a terrorveszély, és az lenne a minimum, hogy a magyar embereket is megkérdezik arról, kivel szeretnének együtt élni.

Ez csak kampány

Szigetvári szerint a menekültkvóta elleni népszavazás jogi nonszensz, ráadásul a kormány félelemkeltő kampányának része – amivel szerinte csak a lopásokról és a belpolitikai botrányokról akarják elterelni a figyelmet.

Előretolt politikusok

A vita akkor vált igazás hevessé, amikor a műsorvezető szóba hozta a Politico cikkét. A lap szerint páriák a Brüsszelben uniós munkakörökben dolgozó magyarok Orbán Viktor nacionalizmusa és bevándorlásellenessége miatt.

Ezt Németh Szilárd sima hazugságnak nevezte, és hozzátette azt is, hogy az unió egy része mindent megtesz majd a magyar népszavazás ellehetetlenítéséért, előretolt hazai politikusain és gazdasági érdekeltségein keresztül.

És a zsidók is, biztos, képviselő úr

- mondta erre Szigetvári Viktor, amire Németh Szilárd kikérte magának, hogy ilyesmit adnak a szájába, majd kivonult a stúdióból.

Így reagáltak

A Fidesz alelnöke azt mondta, hogy közleményben fog válaszolni, amit nekünk is elküld. A 444-nek azt mondta, hogy tiltakozik az ellen, hogy bárki primitív haszonszerzés céljából antiszemita indulatokat gerjesszen.

a műsorban a zsidókérdés felvetésével, de csak azért tettem, mert elegem van a burkolt utalgatásokból, léptem, mielőtt elkezdődött volna a Soros György-özés is" – mondta az Origónak Szigetvári Viktor.

Németh Szilárd felháborodik, majd kisétál a stúdióból Forrás: ATV

Az Együtt elnöke szerint a háttérhatalmak emlegetése része a gyűlöletkeltésnek és a Fidesz ellenségképre építő kampányának. Szigetvári úgy látja, a Fidesz a tűzzel játszik, amikor ezt az eszközt használja, a veszélyes migránsokról szóló kép kialakításával pedig a menekülteket emberi létüktől fosztják meg. Hozzátette, éppen ezen az ellenségképen dolgozik az orosz titkosszolgálat is, amikor hamis híreket terjesztenek erőszakoskodó afgánokról, menekültekről.

Sokba kerülne

Az Európai Bizottság döntése szerint minden uniós tagállamnak kötelessége lesz befogadni bizonyos számú menekültet – a kvóta elutasítói pedig minden, be nem fogadott ember után 78 millió forintnak megfelelő összeget kell fizessenek.

Menekült férfi a körmendi táborban. Sokba kerülhet a kötelező menekültkvóta visszautasítása Forrás: MTI/Varga György

Magyarországra 1294 migráns érkezne a kvóta alapján, vagyis

100 milliárd forintot kellene befizetni az uniónak, ha nem engedi be Magyarország a migránsokat, és ha elfogadják az unióban a büntetésfizetési javaslatot.

A parlament május 10-én szavazta meg a kezdeményezést, amely alapján a kormány ősszel népszavazásra bocsáthatja a menekültkvóta elfogadását.