Balog Zoltánt faggatják hétfőn a képviselők

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés hétfőn fejezi be aktuális kéthetes ülését. A képviselők 24 kérdést intéznek majd a kormányhoz, amelyek többségében, tizenhárom esetben az emberi erőforrások miniszterétől várnak választ. 
Vágólapra másolva!

Az ülésnap délelőtt 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a kérdések következnek egy órában.

A parlament honlapján elérhető információk alapján a szocialista Bangóné Borbély Ildikó arra vár választ Balog Zoltántól, hogy a kabinet mit kíván tenni a kullancsok okozta fertőző betegségek megelőzéséért.

A jobbikos Farkas Gergely azzal a kérdéssel fordul majd a miniszterhez, hogy újra kívánja-e szabályozni a kormány a diákok érdekképviseleti rendszerét.

Az LMP-s Szél Bernadett arról kérdezi Balog Zoltánt, hogy „megfizetett bölcsődei dolgozók nélkül üres ígéret marad-e a bölcsődeépítési program”.

A kérdéseket követően az azonnali kérdések és válaszok órájával, majd napirend utáni felszólalásokkal ér végét az Országgyűlés ülése.