Karddal fenyegették az asszonyt, hogy eladja házát

kardos
Vágólapra másolva!
Gyerekei előtt rángatták, karddal fenyegették támadói a farkaslyuki nőt, így kényszerítették egy adásvételi szerződés aláírására.
Vágólapra másolva!

Négyen rontottak be február 2-án egy farkaslyuki asszony lakásába: a három férfi és egy nő követelte, hogy házigazda írjon alá egy, az ingatlan eladásáról szóló adásvételi szerződést.

Terror a gyerekek előtt

A támadók kiskorú gyerekei előtt félemlítették meg az áldozatot, egyikük hajánál fogva rángatta, kezében karddal fenyegette a nőt,

míg a asszony családtagjait védve aláírta a dokumentumot.

A társaság ezután elhagyta a házat, és – mintegy fizetségként – pár ezer forintot dobtak le a földre.

Az ózdi nyomozók azonosították, április 13-án pedig elfogták a négyfős szintén helyi bandát, az akcióban besegítettek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységei is.

A magánlaksértéssel és zsarolással gyanúsított csoportot letartóztatták, két személyt pedig bírósági engedéllyel előzetes letartóztatásba helyeztek.