Gyurcsány pártja beperli a magyar kormányt

mrm MRM
Vágólapra másolva!
Pert indít a kormány ellen a Demokratikus Koalíció amiatt, hogy összesítésük szerint a kabinet 1,4 milliárd forint értékben adott át ingyen kampányelemeket a Fidesznek.
Vágólapra másolva!

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője azt mondta, a kormány jogosult közpénzt költeni kampányra, de arra nem, hogy a szlogeneket, grafikákat ingyen átadja egy pártnak. A kormány viszont ezt tette a Fidesszel - jelentette ki.

Kormánykampány lehet, pártkampány nem Forrás: mrm.kormany.hu

A DK összesítése szerint a Magyar reformok működnek kampányért 600 millió forintot, a Magyarország jobban teljesít kampányért pedig 800 milliót fizetett ki a kormány. A bíróságon azt akarják elérni, hogy ezt a pénzt fizesse vissza a Fidesz - közölte a DK-s politikus, jelezve, hogy a napokban nyújtják be a bírósághoz a dokumentumokat.