Gyásznapot hirdetett mára az MSZP

önkormányzati választások 2014 mszp sajtó tájékoztató tóbiás józsef
Vágólapra másolva!
Sajátos ellenzéki akcióval készülnek a Fidesz 2014-es választási győzelmének évfordulójára a szocialisták. A Pest megyei MSZP megyei gyásznappá nyilvánította április 6-át.
Vágólapra másolva!

Pest megye 97 települését lepik el április 6-án gyászszalagok és vörös szegfűk - értesült az Origo. Az akció az MSZP megyei szervezetének sajátos, búsulós megemlékezése arra, hogy két évvel ezelőtt, 2014. április 6-án szerzett ismét kétharmados parlamenti többséget a Fidesz-KDNP.

Így búsulnak a szocialisták

Szerdán Pest megye 97 települését lepik el gyászszalagok és vörös szegfűk. Az MSZP Pest megyei területi szövetségének elnöksége a március 25-i vecsési kihelyezett elnökségi ülésén ugyanis 2016. április 6-át megyei gyásznappá nyilvánította.

A sárga rózsát is használják a szocialisták, de most a vörös szegfűket veszik elő Forrás: Facebook/Tóbiás József

A megyei elnökség szerint a két éve választást nyert Fidesz-KDNP koalíció irányítása alatt "csak a demokrácia csorbítását tapasztalhatjuk Magyarországon az élet minden területén". Ezért

tiltakozó akcióra szánták el magukat "a velejéig romlott és korrupt hatalom intézkedései ellen".

Ezt úgy fejezik ki, hogy azokon a településeken, ahol a megyében MSZP-szervezet működik - 97 ilyen település van (lista a cikk végén) - "az aktivistáink azonos időpontban a településük helységnévtábláját szegfűvel megkoszorúzzák, és gyászszalaggal látják el."

Települések, ahol Pest megyében MSZP-szervezetek működnek:

  1. Abony
  2. Albertirsa
  3. Alsónémedi
  4. Apaj
  5. Aszód
  6. Biatorbágy
  7. Budajenő
  8. Budakalász
  9. Budakeszi
  10. Budaörs
  11. Bugyi
  12. Cegléd
  13. Csomád
  14. Csömör
  15. Csörög
  16. Dabas
  17. Délegyháza
  18. Dömsöd
  19. Dunaharaszti
  20. Dunakeszi
  21. Érd
  22. Erdőkertes
  23. Farmos
  24. Fót
  25. Göd
  26. Gödöllő
  27. Gyál
  28. Gyömrő
  29. Halásztelek
  30. Herceghalom
  31. Inárcs
  32. Isaszeg
  33. Kartal
  34. Káva
  35. Kerepes
  36. Kiskunlacháza
  37. Kismaros
  38. Kistarcsa
  39. Kóka
  40. Köröstetétlen
  41. Kosd
  42. Maglód
  43. Majosháza
  44. Mogyoród
  45. Monor
  46. Monorierdő
  47. Nagykáta
  48. Nagykőrös
  49. Nagykovácsi-Remeteszőlős
  50. Nagymaros
  51. Nyáregyháza
  52. Ócsa
  53. Őrbottyán
  54. Örkény
  55. Páty
  56. Pécel
  57. Perbál
  58. Pilis
  59. Pilisborosjenő
  60. Piliscsaba
  61. Pilisjászfalu
  62. Pilisszentiván
  63. Pilisvörösvár
  64. Pomáz
  65. Ráckeve
  66. Rád - Penc
  67. Solymár
  68. Szada
  69. Százhalombatta
  70. Szentendre
  71. Szentmártonkáta
  72. Szigethalom
  73. Szigetszentmiklós
  74. Szigetújfalu
  75. Szob
  76. Sződ
  77. Sződliget
  78. Szokolya
  79. Tápióbicske
  80. Tápiógyörgye
  81. Tápióság
  82. Tápiószecső
  83. Tápiószele
  84. Tápiószőlős
  85. Telki
  86. Tóalmás
  87. Tök
  88. Törökbálint
  89. Tura
  90. Vác
  91. Vácrátót
  92. Valkó
  93. Vámosmikola
  94. Vecsés
  95. Veresegyház
  96. Visegrád
  97. Zsámbék