Szabálysértő volt a bírósági eljárás

A szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügye, Budapest Környéki Törvényszék
A szigetszentmiklósi gyermekbántalmazó szülők
Vágólapra másolva!
Hatályon kívül helyezte a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében szerdán a Fővárosi Ítélőtábla, mert szerinte az elsőfokú bíróság eljárási szabályokat sértett a szexuális erőszak vizsgálata során.
Vágólapra másolva!

A Budapest Környéki Törvényszék tavaly februárban bűnösnek mondta ki kiskorú veszélyeztetésében a szigetszentmiklósi házaspárt, a szemérem elleni erőszak és az erőszakos közösülés bűntette alól viszont felmentette őket.

Az egyik vádat alaposan, a másikat alig vizsgálták

A tábla szerint a kiskorú veszélyeztetése vádjának vizsgálatakor az elsőfokú bíróság betartotta az eljárási szabályokat, eleget tett ügyfelderítési kötelezettségének, és a tényállást hiánytalanul állapította meg, ez azonban nem mondható el a szexuális erőszak tekintetében. Az új eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszéket jelölték ki.

A vádlottak a Budapest Környéki Törvényszéken Fotó: Origo

Szabadlábon vannak

Két év börtönt kapott első fokon a házaspár kiskorú veszélyeztetése miatt. A többi vádpont alól felmentették őket. Szabadlábra kerültek, mert előzetesben már leülték a büntetést. A bíróság szerint több vádpontnál is lehetetlen volt a bizonyítás, mert csak a kiskorú sértettek állítása állt rendelkezésére.

Vizsgálatok indultak

A gyermekbántalmazás ügyében a Pest Megyei Kormányhivatal, Szigetszentmiklós önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az alapvető jogok biztosa is vizsgálatot rendelt el, és több szabálytalanságot tárt fel. A Szigetszentmiklós-Tököl Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetőjével szemben fegyelmi eljárás indult, egy családgondozót pedig azonnali hatállyal felmentettek munkaköréből.