Elítélték a holokauszt szóval poénkodó jobbikost

Vágólapra másolva!
Másodfokon is elítélték a debreceni jobbikos önkormányzati képviselőt, aki egy megemlékezésen a holokauszt szóval viccelődött. 750 ezer forintot kell fizetnie a szóferdítések miatt.
Vágólapra másolva!

Nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek nyilvános tagadása – ezen a jogcímen ítélte el másodfokon is a Debreceni Törvényszék Ágoston Tibort, a Jobbik helyi önkormányzati képviselőjét.

Kettős megemlékezés

A törvényszék közleményében felidézi, Ágoston Tibor 2014 január 12-én Debrecenben, a Medgyessy sétányon található katonai emlékműnél emlékezett a Don-kanyarnál elhunyt katonákra - a programot a Jobbik debreceni alapszervezete szervezte, aminek Ágoston szintén tagja volt.

Az önkormányzati képviselő szónoklatában gunyoros megjegyzést is tett: "Magyarország 2014-ben két nagy rendezvényre, megemlékezésre készül. Az egyik a magyar áldozatok, a hősök, az elesettek, a másik pedig

"Még mindig nem jó. A holokaszt – szándékos volt, elnézést kérek érte – és annak áldozataira való megemlékezés" – mondta Ágoston Tibor, maga is elismerve, hogy szándékos szóferdítést használt.

A nyilvánosan elmondott beszédet valaki közzétette egy videomegosztó oldalon, így a szélesebb közönség számára is elérhető volt – a törvényszék szerint pedig

Ágoston Tibor viccelődése alkalmas volt arra, hogy felháborodást, megbotránkozást váltson ki.

A testület a vádlott azon védekezését sem fogadta el, hogy csak

szerencsétlen megfogalmazásról lehetett szó

A jobbikos önkormányzati képviselőt végső soron 750 ezer forintos pénzbírságra ítélték, de a büntetést havi ötvenezer forintos részletekben is törlesztheti.

Tüntetés az önéletrajzban

Ágoston Tibor 2010 óta a debreceni képviselőtestület tagja, és mint listás Jobbik-jelölt került be a testületbe. Önkormányzati adatlapja szerint közéleti szereplését 2002-ben, a Fidesz Hajdú-Bihar Megyei Munkás és Alkalmazotti Tagozatának megyei elnökeként kezdte, de pályafutásának szerves része az is, hogy

2006 szeptembere és 2010 novembere között ő szervezte, majd vezette a debreceni, Kossuth téri kormányellenes tüntetéseket

Presbiter és altiszt

Ágoston Tibor társadalmi funkciói is érdekesek lehetnek: az adatlap szerint a Homokkerti Református Gyülekezet presbitere, de tagja a Nemzeti Őrseregnek, ahol "kommunikációs altisztként" szolgál.