Felmentés a megvert arab sakkmester ügyében

Vágólapra másolva!
Felmentette a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és a súlyos testi sértés kísérletének vádja alól  a Szegedi Törvényszék első fokon azt a két rendőrt, akit Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető 2012 júniusi bántalmazásával vádolt az ügyészség.
Vágólapra másolva!

A bíróság az egyik - azóta leszerelt - rendőrt, valamint az arab férfi és társa elfogásában közreműködő taxist közúti veszélyeztetés bűntettében bűnösnek találta. A rendőrt a törvényszék 220 napi, összesen 264 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, a taxist pedig két évre próbára bocsátotta.

Bevándorlónak hitték a sakkozókat

A vádirat szerint az illegális bevándorlókat kereső járőrök azt hitték két arab sakkozóról - közöttük Szaúd Mohamed al-Marzúki sakmesterről, - hogy határsértők. Az arab férfiak pedig azt hitték, ki akarják rabolni őket, mert

nem ismerték föl, hogy rendőrök akarják igazoltatni őket, ezért elfutottak.

A sértettet több száz méteres autós és gyalogos üldözés után érték utol, miután egy taxi elé vágott. A férfit a földre rántották, majd testét és fejét ököllel ütni, és rugdosni kezdték.

A két rendőrt - egy törzsőrmestert és egy őrmestert - hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével, közúti veszélyeztetéssel, valamint súlyos testi sértés kísérletével, a harmadrendű vádlott taxisofőrt közúti veszélyeztetéssel vádolta az ügyészség. Az ügyben Lékó Péter sakknagymester is tanúskodott.

Senki nem látott semmit

A tárgyaláson több a helyszín közelében dolgozó tanút is kikérdeztek, akik egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek,

az arab férfi esetleges bántalmazását azonban egyikük sem látta.