Villával akart trafikot rabolni

Vágólapra másolva!
Nem volt jó ötlet: az eladó megnyomta a riasztót, a 25 éves férfi elmenekült, most előzetesben van. Akár 8 évet is kaphat.
Vágólapra másolva!

Egy 25 éves férfi egy tavaly júniusi reggel villával ment be egy Baross utcai trafikba, hogy megszerezze az aznapi bevételt – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A kábítószertől befolyásolt férfi

olyan benyomást akart tenni a villával, mintha kés lett volna nála. Ez nem sikerült neki, mert az eladó megnyomta a riasztógombot, mire a rablást kísérlő férfi

elszaladt a kasszában lapuló negyvenezer forint nélkül.

A tettes előzetesben van, 2-8 évet kaphat.