Tagad a keddi késelés gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Sokkot kapott a vértől, ezért hajtott el a helyszínről az áldozat autójával - ezt mondta rendőrségen a keddi fővárosi késelés gyanúsítottja.
Vágólapra másolva!

Tagadja a gyilkosság elkövetését a keddi fővárosi késelés gyanúsítottja. A 24 éves férfi azt állítja, hogy más követte el a bűncselekményt, ő pedig sokkot kapott a vér látványától, ezért hajtott el a középkorú férfi gépkocsijával.

A gyanúsított azonban

bizonyíthatóan megpróbálta betuszkolni áldozatát a kocsiba,

ám nem járt sikerrel, és erre magyarázattal sem szolgált.

A rendőrség az emberöléssel gyanúsított fiatalember és 22 éves, bűnpártolással gyanúsított élettársa előzetes letartóztatására is előterjesztést tesz.

Egy napon belül elfogták

A rendőrök kedden késő este kapták a jelzést arról, hogy a XVIII. kerületben, a Ráday Gedeon utca és a Fedezék utca kereszteződésénél egy középkorú férfit életveszélyesen megszurkáltak. A sértettet a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

A férfit tucatnyi késszúrás érte, közülük egy a szívét, ez okozta a halálát.

- Az elkövető a helyszínen nem hagyott olyan nyomot, amely lehetővé tette volna, hogy rögtön azonosítsák, de már akkor felmerült a nyomozókban, hogy a tettest a sértett kapcsolatrendszerében kell keresni - mondta Terdik Tamás. A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese azt is hozzátette, hogy a bűncselekmény után nem sokkal

a sértett autójával tankoltak egy XXII. kerületi benzinkúton.

A rendőrség 23 órán belül közterületen elfogta a gyanúsítottat, élettársa már azt megelőzően önként jelentkezett a rendőrségen. Őt azzal gyanúsítják, hogy közreműködött a fiatalember menekülésében.

Szoros baráti viszonyban voltak

A gyanúsított beszámolója szerint 6 éve szoros baráti viszonyban állt az áldozattal,

a valódi ok, a gyilkosság motivációja azonban egyelőre kérdéses.

Azt a nyomozók megállapították, hogy a késelést percekig tartó bántalmazás előzte meg.

A rendőrség vizsgálja azt is, hogy a gyanúsított más bűncselekményt - például az autó, illetve az elhunyt értékeinek elvételével - megvalósított-e.