Hétfőig bizottsági tag marad a gyilkossággal vádolt fideszes

Dunaföldvár Gyilkosság A dunaföldvári gyilkosság helyszíne
A dunaföldvári gyilkosság helyszíne
Vágólapra másolva!
Ha a csütörtöki közgyűlésen megszüntették volna Gál Roland fideszes önkormányzati képviselő bizottsági tagságát, jogszabályt sértett volna a testület - közölte a dunaújvárosi önkormányzat.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzati törvény szerint a bizottság elnökét és tagjainak több mint felét a képviselők közül kell választani, ennek pedig nem tudtak volna eleget tenni, ha megszüntetik a gyilkossággal vádolt képviselő bizottsági tagságát - közölte az önkormányzat.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság múlt csütörtökön közölte, hogy egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében január 5-én emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett; Sz. J. és G. R. ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Utóbbi a fideszes önkormányzati képviselő. Vasárnap egy harmadik férfit is őrizetbe vettek, ő is előzetes letartóztatásban van.

A dunaföldvári gyilkosság helyszíne Fotó: Polyak Attila - Origo

Az önkormányzat csütörtökön közölte: Cserna Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester a hivatalos eljárásrendnek megfelelően kezdeményezte a közgyűlést alkotó pártok frakcióinak egyeztetését, ezen javaslatot tesznek majd Gál Roland bizottsági tagsági helyei és közbiztonsági tanácsnoki pozíciójának betöltésére. Ezután,

a jövő hétfői rendkívüli közgyűlésen dönthetnek arról, ki veszi át a képviselő bizottsági tagságát

- tették hozzá.