Döntött Strasbourg: nem a lapok felelősek a sértő kommentekért

épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA
Strasbourg, 2013. március 13. 2013. március 13-i kép az Emberi Jogok Európai Bíróságának strasbourgi épületéről. A bíróság 2013. április 30-i nem jogerős ítélete szerint Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt jogellenesen tartották foga az ukrán hatóságok azután, hogy előzetes letartóztatásba helyezték. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Vágólapra másolva!
Öt év után mondta ki a strasbourgi bíróság, hogy mégsem felelősek a magyar online lapok a cikkeik alatt megjelenő sértő kommentekért. A döntés változást hozhat a magyar sajtóban. 
Vágólapra másolva!

Nem tehetők felelőssé az online lapok a cikkeik alatt megjelenő hozzászólásokért – mondta ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. A testülethez az Index kiadója fordult, miután 2010-ben több magyar bíróság is az online lapokat marasztalta el a moderálatlan hozzászólásokért. A strasbourgi bíróság most azt mondta ki, hogy ezek a döntések

sértették az alapjogokat.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

Szerkesztett tartalmak

A magyarországi perek öt évvel ezelőtt kezdődtek. Akkor két honlap közös tulajdonosa sérelmezte, hogy a róluk szóló cikkek alatt gyalázkodó kommentek jelentek meg. A cikkek alól hiába távolították el a sértő hozzászólásokat, az elsőfokú ítélet szerint megsértették a felperes jó hírnévhez fűződő jogát, mert azok ugyanolyanok, mint a leközölt olvasói levelek:

szerkesztett tartalomnak minősülnek, amiért a kiadók felelősséggel tartoznak.

Ezt helybenhagyta a másodfokú bíróság, majd a Kúria is, végül az Alkotmánybíróság is úgy döntött, hogy a jogerős ítélet összhangban volt az alaptörvény rendelkezéseivel.

Változhat a sajtó

Ezzel szemben úgy döntött most a strasbourgi bíróság, hogy a kiadókat csak akkor lehetett volna elítélni, ha nem távolították volna el a sértő kommenteket a cikkek alól.

A határozat változást hozhat a magyar médiapiacon, mivel sok online lap a magyar bíróságok ítéletei miatt megszüntette a kommentelési lehetőséget az oldalán.