Idézést kapott Simicska oszlopvédő cége

MAHIR Simicska oszlopok leszedése
Vágólapra másolva!
Éves hatósági ellenőrzésre idézte a rendőrség annak az őrző-védő cégnek a vezetőjét, akinek az emberei a januári budapesti oszlopháborúban a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir-cég hirdetőfelelületeit védték a testükkel a fővárosi bontóbrigádok ellen.
Vágólapra másolva!

Ugyan éves hatósági ellenőrzésre idézte be a rendőrség a Legion Invictus Kft. ügyvezetőjét, mégis az őrző-védő cég egyetlen szerződésére kíváncsiak csupán az egyenruhások. Arra, amelyiket az Orbán Viktorral háborúzó Simicska Lajos üzletember érdekeltségével, a Mahir Cityposter Kft.-vel kötöttek.

Kíváncsiak a rendőrök

Rádi Gábor, a Legion Invictus Kft. vezetője az Origónak azt mondta, a megszokott évenkénti egyszeri ellenőrzésre rendelték be a IX. kerületi rendőrkapitányságra. Ami viszont számára furcsa, hogy az idézésben felhívták a figyelmét:

vigye magával a Mahir Cityposter és a cége közötti szerződést,

ami a budapesti hirdetőoszlopok élő erős őrzéséről szól.

Január elején kezdte elbontani a főváros a Mahir hirdetőoszlopait Fotó: Polyák Attila - Origo

Csak ezt az egyet kérték külön, semelyik másik szerződést nem - tette hozzá a cégvezető. Rádi Gábor megjegyezte:

tíz éve van az őrző-védő szakmában, de ilyet még nem tapasztalt

hatósági ellenőrzésnél, hogy egy konkrét szerződésre ilyen kíváncsiak lennének.

Az ügyvéd is furcsállja

A rendőrségi idézés dátuma január 6-a, amikor még javában dúlt az oszlopháború Budapesten - emlékeztetett az Origónak a Rádit majd a rendőrségre kísérő ügyvéd, Böröczky Kornélia. Azt mondta, senki nem vitatja, hogy a rendőrségnek, mint az őrző-védő cégek felügyeletével megbízott szervnek joga van az ellenőrzésre és szerződések bekérésére, ám ő is furcsállja a körülményeket.

A hatósági ellenőrzésre korábban a cég telephelyén is többször tett kísérletet a rendőrség:

24 órán belül kétszer is. Akkor az Origo érdeklődésére azt közölték: hatósági ellenőrzést folytatnak a cégnél, de mivel folyamatban lévő ügyről van szó, részleteket nem kívántak közölni.

Testükkel védték őket

Mint arról az Origo beszámolt, a Fővárosi Közgyűlés azután adott utasítást saját cégén keresztül a bontóbrigádoknak a 644 közterületi hirdetőoszlop elszállítására, hogy a főváros felbontotta a 2006-ban kötött, 25 évre szóló szerződést a Simicska-érdekeltségű Mahir-céggel.

Testükkel védték a biztonsági emberek az oszlopokat Budapest utcáin Forrás: Origo

A január 2-án megkezdett bontásnak végül január 12-én a Fővárosi Törvényszék vetett véget azzal, hogy a Mahir Cityposter Kft. által vitaott szerződésbontás ügyében a főváros ellen indított perben a bíróság ideiglenes intézkedésként

megtiltotta a fővárosnak, hogy további oszlopokat bontson el.

A bíróság egyúttal azt is megengedte, hogy a Mahir-cég visszállítsa az addig elvitt 169 oszlopát.

Gyanúsítottak lettek

Az Origo számolt be arról is, hogy

az őrző-védő cég két alkalmazottját garázdasággal gyanúsította meg a rendőrség

- még ugyancsak az oszlopháború idején. Akkor a rendőrség azt közölte, hogy gyanúsítottként hallgattak ki egy 40 és egy 48 éves budapesti férfit, előállításuk pedig összefüggésben van a Mahir-cégnek végzett tevékenységükkel.

A bírósági döntés után a Mahir-cég maga állítja vissza hirdetőoszlopait az Andrássy úton Fotó: Szabó Gábor - Origo

A két férfi védője ugyancsak Böröczky Kornélia, aki szerint a gyanúsítás indoka az volt, hogy ügyfelei összeszólalkoztak az oszlopvédés közben a bontóbrigád tagjaival, de tettlegesség nem, csak "szájkarate" történt. Később a rendőrség közölte, hogy a hirdetőoszloptól a vagyonőrök követték az egyik bontómunkást, aki megállt a kocsijával tankolni.

A rendőrség szerint a vagyonőrök a benzinkúton szidalmazni kezdték a sértettet, erőszakosan léptek fel, és miközben megpróbálta elhagyni a helyszínt, egyikük megrongálta a gépkocsiját. A két biztonsági őr ügyvédje viszont arról számolt be az Origónak, hogy

az egyik biztonsági őrt a távozó autó elsodorta, ő így elesett és térdsérülést szenvedett.

A kórházban látleletet vetetett fel, fekvőgipszet kapott. Böröczky Kornélia hozzátette: könnyű testi sértés miatt feljelentést is tettek.