A kormányfő arról is beszélt az állami tévében, hogy van-e vita a kormány és Kövér László között ebben a kérdésben, több sajtóorgánum ugyanis az Országgyűlés elnökére hivatkozva tényként írta meg a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését. A miniszterelnök közölte, hogy nincs vita, miután Kövér László sem erről beszélt.
Orbán Viktor megerősítette, hogy nincs, és nem is lesz napirenden a sorkatonai szolgálat ügye a kormányülésen.
Sem most, sem később nem kívánnak foglalkozni ezzel a kérdéssel, semmilyen módon nem tervezik megnyitni ezt a kérdést Magyarországon
- jelentette ki a miniszterelnök.
Kövér László egy lapinterjúban azt mondta, hogy katasztrofális hibának tartja a sorkötelezettség magyarországi eltörlését, a visszaállításához véleménye szerint összeurópai döntésre lenne szükség. A házelnök szerint nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben sor kerül a sorkötelezettség visszaállítására.
Deutsch Tamás a Facebookon egy 2004-es Fidesz-közlemény megjelentetésével reagált. A szöveg a sorkötelezettség eltörlését szorgalmazta.