Erzsébet lett az év ellenőre

Vágólapra másolva!
A Budapesti Közlekedési Központ által indított szavazáson a harminckét éve jegyellenőrként dolgozó Erzsébet kapta a legtöbb voksot, így ő lett a 2015-ös év legjobb ellenőre.
Vágólapra másolva!

Az első alkalommal odaítélt címre hat jegyellenőrt jelölt a BKK, kiválasztásuk objektív, szakmai szempontok alapján történt, de a teljesítménymutatókon kívül

figyelembe vették a kiválasztott ellenőrökkel kapcsolatos utaspanaszok

számát is – írja honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A hat jelöltről bemutatkozó videó készült, amelyekre 2016. január 5-étől január 17-én, vasárnap 12 óráig lehetett szavazni a BKK Facebook oldalán.

A legtöbb voksot a harminckét éve jegyellenőrként dolgozó Erzsébet kapta,

akit a közlekedésszervező társaság 150 ezer forinttal jutalmazott.