Drog miatt császármetszést hajtottak végre két terhes nőn

herbál, lavór
Ebben a lavórban keverték a dizájnerdrogot.
Vágólapra másolva!
Két terhes nő is a kórházba került kábítószer használata miatt Törökszentmiklósról. A nőket meg kellett műteni, gyermekeiket császármetszéssel hozták világra. Az újszülöttek Zacher Gábor toxikológus szakorvos információi szerint nagyon rossz állapotban vannak. Egy férfit letartóztatott a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Budapestre, az 1-es számú gyermekklinikára vitték azt a két csecsemőt, akiket azért kellett császármetszéssel a világra hozni, mert mindkettőjük édesanyja drogot fogyasztott. A két nőt, akik kétféle kábítószert is használtak, a szolnoki Hetényi Géza Kórház intenzív osztályán ápolják.

Mindketten törökszentmiklósiak.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei városból rajtuk kívül még négy férfi került kórházba droghasználat miatt az elmúlt másfél napban. Egyiküket Budapesten ápolják, ő lélegeztetőgépen van. Állapota javul, a tervek szerint szombaton felébresztik az altatásból.

Az állami M1 televízió műsorában Zacher Gábor toxikológus azt mondta, hogy a fiatalok alfa-PVP-t, illetve pentedront fogyasztottak. Ezek a kábítószerek 2-3 éve vannak jelen Magyarországon. Népszerű dizájnerdrognak számítanak, a rendőrök sokat foglalnak le ezekből - mondta az orvos.

A dizájnerdrogokat folyamatos kísérletezéssel állítják elő. Nem ritka, hogy az új szereket embereken próbálják ki a bűnözők Forrás: Police.hu

Zacher Gábor szerint mindkét szer önmagában is alkalmas arra, hogy életveszélyes állapotot okozzon, de együtt különösen veszélyesek. A túladagolás tünete a szapora szívműködés, az érösszehúzódás, a magas vérnyomás, a testhőmérséklet extrém emelkedése és a görcsrohamok jelentkezése.

Zacher Gábor elmondta azt is: lehet, hogy túl tiszta volt a szer, amelyet a fiatalok fogyasztottak. Szerinte biztos, hogy valamilyen fantázianéven (a "kristály" és a "zene" neveket említette) vették a port a drogkereskedőtől, és

nem tudták, hogy mi a hatása.

A törökszentmiklósi rendőrök péntek éjjel őrizetbe vettek egy 39 éves helyi férfit. Szabó Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az Origónak elmondta, hogy a rendőrök házkutatásokat is tartottak, és különböző vegyi anyagokat le is foglaltak. Ezeket a szereket szakértők vizsgálják meg.

A toxikológus arról is beszélt, hogy "iszonyú emberi felelőtlenségnek" tartja a két várandós nő droghasználatát.

A sorozatos túladagolások miatt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitányság külön közleményt is kiadott. Ebben figyelmeztetik a környéken élőket, hogy olyan "új, veszélyes szer jelent meg" a kábítószer-fogyasztók között, amely rövid időn belül életveszélyes állapotot idézhet elő.