Szíve helyett a pénzét rabolták el a budapesti nőnek

Pénz Fizetés salary
Hungarian banknotes and coins, the Hungarian Forints are seen in Budapest on December 29, 2011. AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Vágólapra másolva!
Társkereső oldalon ismerkedtek, rablás lett a románc vége. A támadó és a bűntársa ellen emberölési kísérlet miatt emeltek vádat.
Vágólapra másolva!

Húsz évet is kaphatnak a férfiak, akik a vádirat szerint tavaly áprilisban vascsővel támadtak egy budapesti nőre.

Ismerte a támadóját

A nő az interneten ismerte meg a későbbi támadóját. Románcuknak ugyan hamar vége lett, ám a férfi járt az áldozat lakásán, és megtudta, hogy a nő hol tartja a pénzt.

A férfi megkérte egyik ismerősét, hogy segítsen neki a rablásban,

akár erőszak árán is.

A megszerzett pénz jó részét menekülés közben elhagyták Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A férfiak április 16-án felcsengettek a gyanútlan asszonyhoz, mondván, hogy szórólapokat hoztak. Mivel a férfi nem volt jóban a egykori barátnőjével, tudta, hogy nem engedné be a lakásba, ezért ismerőse kopogott be a nőhöz, aki kinyitotta az ajtót.

Az áldozatot belökdösték a nappaliba, és vascsővel többször is lesújtottak a fejére.

A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A támadók a lakásban talált 180 ezer forinttal együtt elmenekültek, de 100 ezer forintot még a lépcsőházban elhagyták.

A jelenleg házi őrizetben lévő férfiakat előre kitervelt nyereségvágyból elkövetett emberölési kísérlettel vádolják - közölte a Fővárosi Főügyészség.