Gyakorlatra mennének az egyetemisták

Vágólapra másolva!
A megkérdezett szegedi hallgatók 90 százaléka venne részt gyakorlatorientált képzéseken. 71 százalékuk gondolja úgy, hogy könnyebben helyezkedhetnének el, ha felkészítenék őket a munkaerőpiaci igényekre és elvárásokra.
Vágólapra másolva!

A munka világához közelebb álló képzésre lenne szükség a felsőoktatásban a társadalomtudományi, például a szociológia, a kommunikáció szakokon - derült ki a Szegedi Tudományegyetem Szociológia Tanszéke, a KSH Szegedi Főosztálya és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös felméréséből. Az eredményről a kamara tájékoztatta a Delmagyar.hu-t.

A diákok 71 százaléka úgy véli, könnyebben helyezkedhetnének el, ha felkészítenék őket a munkaerőpiaci igényekre és elvárásokra. A vállalkozások vezetői pedig azt mondták, rövidebb lenne a betanulási időszak, könnyebb lenne a választás is, ha már hallgatóként megismerhetnék leendő dolgozójukat. Az egyetemisták egyben igazolható gyakorlatot is szerezhetnének: az tapasztalják ugyanis, hogy a cégek gyakorlattal rendelkező pályakezdő szakembereket keresnek.

A megkérdezett fiatalok mintegy 90 százaléka venne részt gyakorlatorientált képzéseken. Sokan vállalnák a jelenlegi óraszám feletti plusz gyakorlati képzést.