Lopott tanulmánnyal szereztek kétszázmilliót az államtól

Vágólapra másolva!
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal fél éve vizsgálja az egyik legnagyobb állami vállalat ügyeit, így fedezték fel, hogy egy internetről letöltött tanulmány alapján fizettek ki 200 millió forintot egy cégnek. A balhét a tulajdonos viszi el, aki semmit nem tud az egészről.
Vágólapra másolva!

Az Atev Zrt. 13 milliárd forintos forgalmat bonyolít le, a cég egy idős, szegény férfit használt fel a szövevényes ügyhöz, amelyet a Népszabadság térképezett fel.

A férfi pár tízezer forintot kapott azért, hogy írja alá a szlovák és angol nyelvű dokumentumokat, amelyekről kiderült, hogy 95 százalékban megegyeznek egy internetről letöltött tanulmánnyal.

Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik a Kehi feljelentése nyomán.