Elengedte a bíróság a TEK bombagyárosait

SZEMÉLY Foglalkozás rendőr kiképzés bázis TÁRGY HADI FELSZERELÉS fegyver ÁLLAT háziállat kutya rendőrkutya németjuhász TEK katonai jármű BTR-80 páncélozott harcjármű guggol MOZOG fekszik FOTÓ KÉPKIVÁGÁS egész alakos fotó kinyújtja a nyelvét szájkosár célo
Budapest, 2013. július 9. A Terrorelhárítási Központ (TEK) rendőrei kiképzésen vesznek részt rendőrkutyájukkal egy BTR-80 típusú páncélozott szállító harcjármű mellett budapesti bázisukon 2013. július 9-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Egy embert küldött volna előzetes letartóztatásba az ügyészség azok közül a férfiak közül, akiket a TEK fogott el a hét végén, de a bíróság azt is elutasította. Az ügyész fellebbezett, mindenki szabadlábon van. Közben a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén kiderült, hogy nem iszlamistákat fogtak.  
Vágólapra másolva!

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem jelentettek komoly veszélyt azok a férfiak, akiket a TEK kapcsolt le egy hétvégi akcióban. Összesen négy ember ellen van eljárás, de az ügyészség csak az egyikük előzetes letartóztatását indítványozta. A bíróság azonban azt is elutasította, úgyhogy most

mind a négyen szabadlábon vannak.

Az ügyészség egyébként fellebbezett – erősítették meg az Origo információit a Fővárosi Főügyészségen.

Sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoport tagjait fogta el a Terrorelhárítási Központ két akcióban a hétvégén. A TEK szerint valóságos bombalaborra bukkantak a nyomozók.

Páncélozott járművek is voltak az akcióban (A kép illusztráció.) Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A TEK keddi közleményében azt írta, hogy az általuk "kiemelten védett személyek biztonsága érdekében bevezetett operatív intézkedések során" hat embert vettek őrizetbe. A felderítő tevékenységüket a párizsi terrorcselekmények után fokozták.

Közölték, hogy a TEK felderítése alapján őrizetbe vett emberektől sorozatlövő fegyvereket,

robbanóanyagokat és lőszereket foglaltak le.

A bíróság kedden két ember előzetes letartóztatását már elrendelte.

Bombalabort találtak

Hajdu János, a TEK igazgatója azt mondta, hogy két különböző akcióról volt szó. Egy gépkocsiban két embert fogtak el, a járműben sorozatlövőt, éles lőszereket, tárakat, hangtompítókat találtak. Ők vannak most előzetesben.

Gyakorolnak a TEK kommandósai (A kép illusztráció.) Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A másik akció vasárnap volt, abban négy embert fogtak el egy Budapest felé tartó autóban. Később házkutatást tartottak, egy lakásban Hajdu szavai szerint valóságos bombalabort találtak.

Robbantásra, emberi élet kioltására alkalmas eszközök kerültek elő, ezeket álcázva lehetett volna használni - mondta Hajdu János.

A páncélosok is ott voltak

Az Origo úgy tudja, hogy vasárnap, nem sokkal éjjel fél 12 után a TEK konvoját többen is a Szentendrei úton látták Budapestről kifelé haladni, velük volt a szervezet két páncélos csapatszállító járműve is.

Nem az Iszlám Állam volt

Nem kötődnek muszlim radikálisokhoz a Terrorelhárítási Központ hétvégi akciójában elfogottak - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai, zárt ülése után. Molnár Zsolt annyit mondott, hogy nem dzsihadisták fogtak el, nem a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet "magyarországi sejtjéről van szó". Zavaros ideológiával rendelkező radikálisokat fogtak el a TEK emberei.