Nyomoznak a roma önkormányzat ülésén megvert tévés ügyében

Vágólapra másolva!
Tanúk meghallgatásával folytatja a nyomozást a mohácsi rendőrkapitányság vizsgálati osztálya a két hete az Országos Roma Önkormányzat ülésén gyomorszájon vágott tévés ügyében. A Hír TV technikusát egy ideges résztvevő ütötte meg a felfokozott hangulatú ülésen.
Vágólapra másolva!

Tanúként idézte meghallgatásra a mohácsi rendőrkapitányság a be- és feljelentéseiről ismert Tényi Istvánt, aki azután tett garázdaság gyanújával bejelentést a rendőrségen, hogy

két hete az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) mohácsi ülésén részt vevő egyik nő inzultált egy tévést.

Mint arról az Origo is beszámolt, nem lett komoly baja a Hír TV technikusának, akit gyomorszájon vágtak az ORÖ rendezvényén. A találkozón életveszélyes fenyegetések is elhangzottak - az indulatokat a furcsa körülmények között összehívott közgyűlés korbácsolta fel.

Mindenki ideges volt

"Nem történt bajom, de a munkát a bántalmazás miatt aznap este már nem kívántam folytatni" - mondta akkor az Origónak a Hír TV megütött technikusa. Arra emlékezett, hogy

a nő először a kamera felé ütött, mire ő megkérdete, hogy "ezt most miért kellett", ezután a nő hasba vágta.

A technikus ezután távozott a teremből. Az esetről felvétel készült, amit a Hír TV honlapján meg is lehet nézni. A stáb riportere, Mihalek Sándor arról számolt be, hogy az eset után az ülés több résztvevője is kérte elnézésüket, mondván: "nem rájuk haragszanak, csak mindenki nagyon ideges".