A rendőrök szeme láttára adta át a drogot

Hódmezővásárhely, drog, kábítószer
Vágólapra másolva!
A drog átadásakor fogtak el egy kábítószer-kereskedőt Hódmezővásárhelyen, a 29 éves kecskeméti férfit őrizetbe vették - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Szenti Szabolcs közölte, a rendőrök csütörtök késő este Hódmezővásárhely belvárosában akkor fogták el a gyanúsítottat, amikor mintegy 70 gramm amfetamin tartalmú kábítószert adott át két férfinak.

A rendőrség K. Ottót kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A drogot átvenni kívánó 23 éves mártélyi és 30 éves hódmezővásárhelyi férfi ellen kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás - tudatta az őrnagy. A kábítószer pontos hatóanyagtartamát szakértői vizsgálat állapítja meg.