Giró-Szász András még mindig nagyon gazdag

Giró-Szász András
Budapest, 2012. december 12. Giró-Szász András kormányszóvivő tart tájékoztatót a Miniszterelnökségen 2012. december 12-én. A kormányszóvivő a rezsiköltségek csökkentésével és a hallgatói tiltakozásokkal kapcsolatban beszélt a tájékoztatón. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Még mindig jelentős vagyona van Giró-Szász András volt államtitkárnak, aki november közepétől Orbán Viktor politikai tanácsadójaként folytatja munkáját. Friss vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy családjának ő 50 millióval tartozik, míg neki 700 millióval tartoznak mások. Az elmúlt hónapokban eladta céges részesedését.
Vágólapra másolva!

Giró-Szász András friss vagyonnyilatkozata alapján érthetőnek tűnik, miért nem is érdekli a volt államtitkárt, hogy új beosztásában, miniszterelnöki főtanácsadóként pontosan mennyi a fizetése. A politikus vagyona ugyanis még mindig jelentős, bár némi változás történt a jövedelmi helyzetében az utóbbi 9 hónapban.

Ház, lakás, hajó, kocsi

A Kormány.hu-ra kikerült, az államtitkári posztról való lemondásával együtt elkészített záró vagyonnyilatkozata szerint Giró-Szász András ingatlanvagyona nem változott a legutóbbi, idén január 27-én leadott összegzéséhez képest.

Giró-Szász András leadta friss vagyonnyilatkozatát Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Ugyanúgy megvan Giró-Szásznak most is a 2011-ben vásárolt palóznaki, 1200 négyzetméteres telken álló 200 négyzetméteres háza, mint a főváros IX. kerületében általa felerészben tulajdonolt 42 négyzetméteres társasházi lakás. A volt államtitkár továbbra is bérel egy 120 négyzetméteres lakást a XII. kerületben és egy 2014-es Range Rovert, valamint megvan a 2014-ben vásárolt kishajója is. Eltűnt viszont a korábbi bevallásában még szereplő üzleti részesedése: 20%-ban tulajdonosa volt a Safe Port Project Kft.-nek, amitől időközben megvált.

A takarékbetétben bízik

Giró-Szász András továbbra is leginkább a takarékbetétben bízik. Eddig is 52 millió forint megtakarítást tartott ebben a befektetési formában, de az elmúlt 9 hónap alatt ezt 170 millió forintra növelte.

Befektetési jegyben pedig az év eleji 47 millióval szemben már 70,3 millió forintja van.

Készpénzt is többet tart otthon: az év elején még csak 10 milliót, most már 40-et.

Ezzel együtt sem fizette viszont vissza 50 millió forintos családi kölcsönét.

Neki viszont sikerült az év elejei 780 milliós kintlevőségét 700 millióra csökkenteni – ennyivel még mindig tartoznak neki.

Nem érdekli a pénz

Giró-Szász a napokban nyilatkozott az Origónak. Azt mondta: nem érdekli a pénz, nem foglalkoztatja, hogy új posztján mennyit keres.

A volt államtitkár Lázár János miniszterrel egy korábbi Kormányinfón Fotó: Bielik István - Origo

Mint arról az Origo beszámolt, arra a kérdésre, miszerint Orbán Viktor más tanácsadóihoz hasonlóan az ő havi bruttó illetménye is egymillió forint körüli összeg-e, Giró-Szász András azt válaszolta, "fogalmam sincs".

A Strategopolis tartozik

Az említett jelentős, több százmillió forintos kintlevősége egyébként úgy keletkezett a volt államtitkárnak, hogy amikor kormányzati pozíciót kapott, kivált a Strategopolis Kft.-ből,

az eredeti 750 millió forint a tulajdonrészből és a még ki nem fizetett osztalékból jött össze,

ennek kifizetését a Strategopolis két év alatt vállalta, és ebből fizetett ki idén 50 milliót.

A Strategopolis stratégiai elemző és tanácsadó cégben meglévő részesedését egyszer már eladta: 2011-ben, miután kormányszóvivő lett. Amikor 2014-ben innen visszavonult, visszavásárolta a korábbinál kisebb, 61 százalékos tulajdonrészét, majd novemberben ismét eladta.