49 budapesti lakásba tört be a testvérpár

Vágólapra másolva!
Betöréses lopássorozat gyanúsítottjait fogta el a rendőrség, a testvérpár öt hónap alatt negyvenkilenc budapesti lakásba tört be, és onnan könnyen mozdítható értéktárgyakat, jellemzően ékszereket, kisebb elektronikai eszközöket lopott el, amelyeket később zálogházakban vagy az interneten értékesített.
Vágólapra másolva!

Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese azt mondta, hogy az okozott kár mintegy 46 millió forint. A két gyanúsított, a 40 éves és a 46 éves budapesti férfi előzetes letartóztatásban van. A lopásokat a XXII., a XI., a XII., a XIV., a XV. és a XVI. kerületben követték el.

Először telefonáltak, aztán betörtek

Az elkövetők előzetesen felmérték a helyszíneket, megszerezték a lakások telefonszámát, és ahol nem vettek fel a telefont, oda betörtek.

Felfeszítették a terasz- vagy a bejárati ajtót,

így jutottak be az ingatlanokba. Az ellopott értékeket később zálogházakban és az interneten értékesítették, sokszor a saját nevükben adtak fel hirdetéseket.

Délután és éjszaka dolgoztak

Terdik Tamás beszámolt arról is, hogy a gyanúsítottak a lopásokat általában éjszaka vagy késő délután követték el, és pár perc alatt elhagyták a helyszínt. A testvérpár megosztva dolgozott, az egyikük mindig a kocsiban maradt, míg a másik végrehajtotta a betörést és a lopást, és azután együtt kocsival távoztak a helyszínről.

A lopássorozatnak 93 sértettje van.

A férfiak hetente többször is betörtek, az egyik alkalommal 1,5 millió forint készpénzt és értékeket vittek el.

A testvérpárt az idén április elején fogták el, az egyik férfi részbeni beismerő vallomást tett.