Orbán Viktor aludna már egyet

Puskás Tivadar; Orbán Viktor
Szombathely, 2015. november 17. Orbán Viktor miniszterelnök a Modern városok program keretében kötött együttműködési megállapodás aláírása után a Puskás Tivadar polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatón Szombathelyen 2015. november 17-én. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor mindenhol az országban szimpátiát érez. Van, aki szerint nem volt, és nem is lesz nála jobb miniszterelnök. A kormányfő aláírt egy papírt, amit előbb kivittek, majd visszahoztak. Szombathely ipari város volt, amíg az amerikaiak le nem bombázták. A miniszterelnök Szombathelyen járt. Az Origo nemkülönben. 
Vágólapra másolva!

A szombathelyi polgármesteri hivatal dísztermében mindenki Orbán Viktorra várt kedden délután. A miniszterelnök már jó 20 perces késésben volt, amikor felcsendült Coolio Gangsta's Paradise című dala.

Mindenki értetlenül kapkodta a fejét.

Kiderült, hogy ez a csengőhangja az egyik biztonságinak. Kinyomta a telefonját, a zene elhallgatott. „Mekkora lett volna, ha erre vonul be” – mondja az egyik újságíró.

Jól vezeti a magyar népet

A tavasszal indult Modern városok program abból a kormányzati szemléletből indul ki, hogy az ország fejlődésének motorja a vidéki városok fejlesztése, ezért a kormányfő mind a 23 megyei jogú várossal együttműködésre lép, és ilyenkor rendszerint több évre kiható, jelentős beruházásokat is ígér.

A hivatal előtt, a Kossuth téren nagy volt a nyüzsgés Forrás: MTI/Varga György

A hivatal előtt a Kossuth téren csak elismerő szót hallani a miniszterelnökről. Nagy a nyüzsgés, a fiatalok fürtökben cigizgetnek, babakocsis anyukák futnak össze, és sok a szatyorral mászkáló idősebb férfi és nő. Egy övtáskás öregúr szerint

Orbán Viktornál nem volt, és nem is nagyon lesz jobb miniszterelnöke az országnak.

„Jól vezeti a magyar népet.”

Nem seggnyaló

„Ő legalább kiáll az országért, nem egy seggnyaló” – mondja egy másik férfi, aki vásárolni indult a nejével. Mindketten nyugdíjasok.

A férfi az őszödi beszéd miatt ábrándult ki az akkori miniszterelnökből. Most Orbán Viktorról első sorban a biztonság szó jut az eszébe. És nem csak a hagyományos értelemben, hanem ott az anyagi biztonság is. „Elhajtotta az IMF-et”. Szerinte

a menekülthelyzet maga a tragédia.

„Ellenőrzés nélkül engedi be Európa a sok százezer embert. A terroristák simán beférkőznek közéjük.”

A férfi persze tudja, hogy a migránsok nem mind terroristák, de szerinte nagyon gyorsan tönkretennék az országot. „Nem tudnak, és nem is akarnak dolgozni. Csak tartanák a markukat a segélyért. Franciaországban vannak olyan negyedek, ahová még a rendőr se meri betenni a lábát.” A férfi ezt a tévében látta.

Szombathelyen a teljes foglalkoztatottság már majdnem megvalósult Forrás: MTI/Varga György

Ziher, hogy katonák

A kutyáját sétáltató hölgy nincs száz százalékig megelégedve a mostani kormánnyal, de szerinte még így is sokkal jobbak, mint az ellenzék. „Hát

Alapvetően meg van elégedve az Orbán-kormánnyal, annyi baja van csak velük, hogy szerinte

többet kellene foglalkozniuk a szegényekkel.

A menekültekben ő is nagy veszélyforrást lát. „Amennyit beengedtek csak úgy Európába, már egy atombombát is behozhattak darabokban.” Ráadásul neki gyanúsak a menekültek. „Hiszen milyen távokat gyalogolnak?

És a nagy részük fiatal férfi. Ziher, hogy katonák.”

Előttünk a feladat, mögöttünk a kormány

A hivatalban a díszterem öltönyös férfiakkal van tele, van még néhány díszegyenruhás tiszt és egy-két elegáns hölgy. Türelmesen várnak a miniszterelnökre. A terem végén egy kis emelvényen asztalka, mellette a dupla mikrofonnal ellátott, áttetsző kottatartónak látszó pulpitusok. Mögöttük a zászlóerdő. A Gangsta's Paradise összesen háromszor csendül fel, mire végre megjön a miniszterelnök és Puskás Tivadar polgármester.

A miniszterelnök 20 percet késett Forrás: MTI/Varga György

Előtte még az asztalhoz szalad egy öltönyös férfi, felkapja róla a két aláírandó dokumentumot, és kiviharzik a teremből. A papírokat egy hölgy hozza vissza három perccel később. A miniszterelnök érkezésére feláll a közönség.

A miniszterelnök és a polgármester kezdésként aláírták a megállapodást. A nézők tapsolnak. „Előttünk a feladat, mögöttünk a kormány” – kezdte beszédét Puskás Tivadar, aki szerint ezt mondták 2010-ben, és ezt érzik az azóta eltelt öt évben is. A polgármester szerint a megállapodás a további fejlődés záloga lesz.

Ezután "példaértékű és párját ritkító" szombathelyi fejlesztéseket sorolt az elmúlt évekből. Mindez azért jöhetett létre, mert az iparűzési adó és a

GDP is 50 százalékkal nőtt a térségben

– tudtuk meg. A jövőről szólva új beruházásokról, az árvízvédelem növeléséről, az egészségügyi ellátás fejlesztéséről és egy 2x2 sávos útról beszélt a polgármester.

Kezdésként aláírták a megállapodást Forrás: MTI/Varga György

Kórház, út, mérnökök

Orbán Viktor a modern városok turné eddigi szellemében itt is kifejtette, hogy emlékeztette a várost: a kormány levette az önkormányzat válláról az adósságait, és hogy e nélkül a város már tönkrement volna.

Szerinte a helyiek mindig három dolgot vártak, mióta az eszét tudja. Az első a kórház fejlesztése, de ez megtörtént, mert eddig 12 milliárdot fordítottak erre a célra. A második a 86-os út fejlesztése, amit az előző ciklusban szerették volna átadni, de lehet, hogy csak e ciklus végére lesz kész. A harmadik pedig a mérnökképzés.

Orbán szerint Szombathely igazi ipari központ volt, mielőtt az amerikaiak porig bombázták.

Innen az emberek könnyen mennek át Ausztriába, ezért a viszonyítási pont a szomszédos ország, még akkor is, ha a szovjetek pár évtizeddel később vonultak ki Szombathelyről, mint Ausztriából – fejtette ki Orbán.

A teljes foglalkoztatottság megteremtése a kormány célja, és Szombathelyen már majdnem teljesült ez, hiszen itt 3 százalék alatti a munkanélküliség, ez az érték pedig már olyan, mintha teljes lenne a foglalkoztatottság.

Átvett adósság

Nem adóemeléssel sikerült elérni Szombathelyen az iparűzési adó jelentős növekedését, hanem a gazdaság fejlődésével – dicsérte a várost a kormányfő. Ehhez szükség volt persze a 15 milliárdos adósságállomány állami átvételére is – tette hozzá.

Örül, hogy segíthet Forrás: MTI/Varga György

Az új munkaerő korlátja a lakáshelyzet, ezért a kormány és a város közös munkacsoportot állít fel egy lakásépítési program kialakítására – kezdte a megállapodás részleteit sorolni a kormányfő. Továbbá 1,5 milliárd forintért lesz egy komplex iparipark-szerű valami, amit pontosan Orbán sem tudott körülírni.

A kormány a Szent Márton-terv keretében 2,5 milliárd forintot ad a katolikus egyháznak, és ugyanennyit Szombathelynek. Ezen felül a terv második szakaszában újabb ötmilliárd forint jut a városnak. A terv része a buszpályaudvar átköltöztetése a város egy kevéssé frekventált pontjára. Épül stadion, és bővítenék a termálfürdőt is – ezekben is nagy vonalakban megegyeztek a felek.

Politikailag stabil

Kétszer két sávos gyorsút lesz a 86-os útból, emellett továbbviszik az utat, ezzel pedig teljessé válik a várost elkerülő útszakasz-hálózat – mondta Orbán Viktor.

Nem tudok elképzelni olyan magyar várost, ami gazdaságilag stabil, de politikailag nem – mondta a miniszterelnök, aki szerint azért tudnak a pártszínektől függetlenül megállapodni a város vezetésével, mert Szombathely erős, biztos politikai vezetéssel bír. Örülünk, hogy segíthettünk – zárta beszédét a kormányfő.

Nem futball, nemzet

A vasárnapi magyar–norvég meccs eredményéről kérdezték beszéde után a kormányfőt az újságírók, aki azt mondta, a kérdésről a Puskás Akadémia honlapjának tervez egy nagyobb interjút adni, de azért mondott néhány szót. Úgy fogalmazott: a "lurkók" alig várják, hogy példaképeket látva maguk előtt, értelmesen, sportolva töltsék el a szabadidejüket, ezért is örül az ilyen eredményeknek.

Nem a futball a lényeg, hanem a nemzet Forrás: MTI/Varga György

A magyar egy nagy futballnemzet, de itt nem is a futball a lényeg, hanem a nemzet – rugaszkodott el a mindennapoktól a kormányfő.

Szerinte a fociban sokáig "senkik voltunk", vasárnap óta viszont elmondhatjuk, hogy "mi is vagyunk valakik".

Sokat küzd értünk

A kormányfőt lelkes közönség várta a hivatal előtt. A mintegy 100 ember valósággal megrohamozta őt. "Hát sose fárad ki?" "De-de, már várom az év végét." "Aludnék már egyet." "Viktor! Írjad alá" – mondja egy szőke hölgy, aki egy papírlapra szeretné megszerezni Orbán autogramját. A miniszterelnök kedélyesen mesél.

Biztos a veszélyérzet miatt" – mondja a kormányfő. "Van is mitől!" – kiabálja valaki. "Drága Viktor.

– kiáltja egy hölgy. "Sokáig, sokáig, sokáig" – kontráz rá egy másik. Többen tapsolni kezdenek. "Sokat küzd értünk" – mondja valaki a mellette állónak.

"Miniszterelnök úr" – mennünk kell, szól szigorúan a polgármester. Orbán sajnálkozva beszáll a fekete autóba, és már el is tűnt.

Még két ciklus, és nem akarnánk mást

"Lelkiismeretes, becsületes. Ő csak az ország javát akarja, semmi mást" – véli két nyugdíjas hölgy, akik korábban az egészségügyben dolgoztak. Az ellenzék meg csak az irigységre játszik szerintük. Ezért esett annyi szó arról, hogy ki mekkora házban lakik. Pedig akinek sok pénze van, nagy házban lakik.

És annak van sok pénze, aki meg is dolgozik érte.

De az összeg, amit a politikusok keresnek, nem is olyan sok szerintük. "Egy átlagos vállalkozó is megkeres annyit." A hölgyek itt jegyzik meg, hogy Orbán Viktor viszont egy teljesen átlagos házban él.

"Ha még kétszer négy évet kapna ez a kormány, akkor többé senki sem akarnak már másmilyent."