Orbán: a terrorveszély folyamatos

Orbán Viktor beszél Közéleti személyiség foglalkozása miniszterelnök politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2015. november 9. Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. november 9-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök szerint lehangoló, hogy Európában többen azt gondolják, a menekülteket be kell engedni. Szerinte az egész európai politikai vezetésnek fordulatot kell végrehajtania a párizsi terrortámadás után. A francia elnök szerint viszont Európának kötelessége befogadnia az Iszlám Állam elől menekülőket.
Vágólapra másolva!

A kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, eddig is "ezen a vonalon haladt", nem kell megváltoztatnia gondolkodását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának hétfőn adott interjújában.

A kormányfő kifejtette: az ország terrorfenyegetettségét illetően "újabb információra nincsen szükség, mert a valóságos élet minden várakozásunkat fölül- vagy alulmúlta".

Terror és menekültek

Az Európába tartó migrációs hullámmal kapcsolatban kifejtette: beszállítottak Európába több százezer olyan embert, akiről nem tudjuk, hogy kicsoda, nem tudjuk pontosan honnan jött, mit akar, és nyilvánvalóan közülük néhányan "arra használják ezt a hatalmas migránsáradatot, hogy terroristaként jussanak be Európába", ezért szerinte

a terrorveszély folyamatos és közvetlen.

Orbán Viktor kijelentette, hogy a magyar biztonsági szervezetek hónapok óta folyamatosan jelezték a kormánynak: annak, hogy "ellenőrizetlenül és információk nélkül áramolnak be tömegek olyan országokból, amelyekkel vagy amelyek területén az Európai Unió háborúban áll", a biztonságra - így Magyarország biztonságára - nézve súlyos következményei lesznek.

Orbán Viktor a parlamentben Forrás: MTI/Kovács Tamás

Francois Hollande francia köztársasági elnök korábban azt mondta, hogy Európának kötelessége befogadnia a menekülteket, akik a "terrorendszer" elől indultak a kontinens felé. Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője is arról beszélt, hogy nem szabad összemosni a menekültválságot a terrorfenyegetéssel, mert a kettő összekeverése nagyon veszélyes.

Orbán Viktor viszont mást gondol. Szerinte még mindig az a meghatározó vélemény Brüsszelben és néhány nagy EU-tagállamban, hogy a bevándorlás összességében jó, és amit most tesz Európa, az helyes és hasznos - fogalmazott. Hozzátette: szerinte ez nem így van.

A kormányfő kifejtette: most többen megpróbálják meggyőzni az embereket, hogy semmilyen összefüggés nincs a bevándorlás és a terrorizmus között, és "rendkívül lehangoló ezt látni". Az egész európai politikai vezetésnek fordulatot kell végrehajtania - jegyezte meg.

Schengenhez ragaszkodna

Orbán Viktor azt mondta, az uniós intézmények vezetői a párizsi merényletek óta eltelt napokban megpróbálták meggyőzni az európaiakat, hogy ami történt, nem ok arra, hogy megváltoztassuk a bevándorlás-politikánkat, holott "az egész európai politikát újra kell gondolni", meg kell védeni a határokat, a kultúránkat, a gazdasági érdekeinket. Az, hogy az események hatására egyértelmű és világos váltás lesz a politikai irányvonalban, ma még nem látszik - vélekedett.

Menekültek egy magyar vonaton Forrás:Csanádi Márton - Origo

A miniszterelnök szerint a dublini szerződés "halott", de a schengeni megállapodást nem rostálná ki, azt meg kell tartani és védeni, e nélkül ugyanis nincs szabad mozgás és munkavállalás Európában.

Németország egyetlen mondattal véget vethetne a menekültáradatnak

- mondta.

A kormány kvótarendszer elleni álláspontjáról elmondta: az nem lehet, hogy a magyarok "terrorveszélyt vállaljanak át" más országokból azzal, hogy azonosítatlan embereket beengedjenek Magyarországra.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva azt mondta, a magyar törvényekhez is érdemes hozzányúlni, mert "adatkezelési problémák vannak". A változtatásokról szerinte most még korai beszélni. "Hagyjuk, hogy szerdán a kormány megoldja ezeket a problémákat" - tette hozzá.