A párizsi merényletek miatt elhalasztják a Fidesz-kongresszust

Vágólapra másolva!
Gyásznapot rendelt el a kormány vasárnapra a párizsi merényletekre emlékezve, ezért halasztják el a Fidesz kongresszusát is.
Vágólapra másolva!

A párizsi terrortámadások miatt megerősítettük az ország védelmét, a kormány pedig nemzeti gyásznapot rendelt el vasárnapra – jelentette be az M1-csatornán Orbán Viktor.

Nem lesz kongresszus

A miniszterelnök a gyásznappal indokolja, hogy elhalasztják a Fidesz vasárnapra tervezett tisztújító kongresszusát.

Rendőrök mindenütt

Orbán Viktor emlékeztetett a Bakondi György által elmondott óvintézkedésekre is: megerősítik a közterek, az országhatárok és a kiemelt objektumok védelmét, több egyenruhás rendőr lesz majd az utcákon, miután szigorították az ország terrorkészültségi szintjét.

Tárgyalnak a norvég-magyarról

A vasárnapi budapesti magyar-norvég labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban azt mondta: a meccs biztonsági kérdéseiről már tárgyal a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Belügyminisztérium, az UEFA döntésétől függ, hogyan rendezik meg a találkozót.