Már a háziorvosoknál van az influenza elleni oltóanyag

Vágólapra másolva!
Már rendelkezésre áll a háziorvosoknál az influenza elleni oltóanyag, a vírussal szemben ez a leghatékonyabb védekezési mód - közölték szakemberek az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és az Országos Epidemiológiai Központ.
Vágólapra másolva!

A vakcinák kiszállítása szerdán fejeződött be. Az elmúlt évekhez hasonlóan 1,3 millió adag influenza elleni oltóanyag érhető el térítésmentesen.

Térítésmentes védőoltásra jogosultak a 60 évesnél idősebbek, továbbá többek között az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, valamint a várandós nők.

Idén azoknak is ingyen jár a vakcina, akik a munkájuk során migránsokkal kerülnek kapcsolatba.

Az ÁNTSZ azok számára is javasolja az influenza elleni védőoltás beadatását, akik erre nem jogosultak térítésmentesen. Számukra gyógyszertári forgalomban, orvosi rendelvényre érhető el az oltóanyag. Ennek

nagyjából kétezer forint az ára, a beadásért pedig az oltóorvos nem kérhet pénzt.

Az influenza cseppfertőzéssel terjed. A nagyobb nyálcseppek leülepednek a tárgyakra, és a keményebb felületeken (például a buszok kapaszkodóin) a vírus akár nyolc órán keresztül is életben maradhat. Ezért a szakember szerint kiemelten fontos a köhögési, tüsszögési etikett betartása, valamint gyakran és alaposan mossunk kezet.

A megelőzés a fontos

Az influenza többek között magas lázzal, rossz közérzettel, hidegrázással és végtagfájdalommal jár. A gyógyulás általában egy héten belül megtörténik, ugyanakkor súlyos szövődmények is kialakulhatnak, amelyek már kórházi kezelést igényelhetnek, sőt bizonyos esetekben halált okozhatnak. Megbetegedés esetén a pihenés és a C-vitamin szedése javasolt, ez azonban "eső után köpönyeg".

Tél végén tetőzött

Magyarországon jellemzően februárban és márciusban tetőzik a járvány, 2015 harmadik és tizenegyedik naptári hete között több mint félmillió ember fordult orvoshoz influenzás panaszokkal. Az influenzajárvány Európa több más országában is jóval több megbetegedéssel járt, mint egy évvel korábban.

Decemberig érdemes beadatni

Az ÁNTSZ szerint a legmegfelelőbb, ha még az ősszel kérjük az influenza elleni védőoltást. Azt ajánlják, hogy legkésőbb decemberig adassa be a vakcinát, aki hatékonyan szeretne védekezni a fertőzés ellen.