Százmilliós sikkasztást gyanít a rendőrség

News, letartóztatás börtön bilincs rendőrség bűncselekmény
Vágólapra másolva!
Egy 96 lakásos társasház építésére kértek pénzt a gyanúsítottak, ám a rendőrség szerint az összeg jelentős részével nem tudnak elszámolni.
Vágólapra másolva!

Egy 56 éves férfi ellen sikkasztás és hűtlen kezelés, négy társa ellen bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint egy budapesti férfi 2004 szeptemberében megállapodott két ír férfival arról, hogy a cége tulajdonában lévő, a VIII. kerületi József utcai és Lovassy utcai telkeken közösen felépíttetnek, majd értékesítenek egy 96 lakásos társasházat.

Több százmilliós sikkasztással és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak egy férfit, a rendőrök szerint 19 ingatlan árával nem tud elszámolni Forrás: Thinkstock

A sértettek 2010 februárjában tettek feljelentést, mert szerintük a budapesti férfi ügyvezetőként

az értékesítésből befolyt pénz egy részét a sajátjaként kezelte, egyes lakásokat pedig jóval áron alul adott el családtagjainak, barátainak.

A nyomozók azzal gyanúsítják a férfit, hogy 19 ingatlan vételárával nem számolt el a cége felé, valamint több lakást az értékénél alacsonyabb áron adott el négy társának. A BRFK összesen öt ember ellen indított eljárást az ügyben, és vádemelést javasol az ügyészségnek.