Villant valami a sötétben

Vágólapra másolva!
Tele vagyok kék-zöld foltokkal, most megyek látleletet venni - mondta az Origónak Rédei Ottó, a szentendrei szocialisták elnökségi tagja a vasárnap esti támadásról. A Fidesz önkormányzati képviselője és a szocialisták városi szervezetének elnökségi tagja Szentendrén ugrott egymásnak, majd feljelentették egymást. Lövések dördültek, állítólag előkerült egy kés is. Cikkünk frissül!
Vágólapra másolva!

„Megdöglesz, zsidó, kommunista geci - üvöltötte a Fidesz egyik képviselője, amikor este Szentendrén, a nyílt utcán rám támadt! Dombay Zsolt harmadmagával rontott rám, és kés is volt nála! A támadást elhárítottam” - írta a Facebookon Rédei Ottó, a szentendrei szocialisták elnökségi tagja a vasárnap esti támadásról, amiről a 24.hu írt elsőként. Rédei az Origónak részletesen is beszámolt a történtekről.

Összeköltözött a volt élettárssal

Rédei szerint a történet hátterében az a konfliktus áll, hogy ő

néhány hónapja összeköltözött a fideszes politikus volt élettársával.

„Ezt Dombay Zsolt érthetően nehezen viselte, főleg, hogy én a másik politikai oldalon állok” - mondta. Elmondása szerint Dombay sokáig nem engedte hozzájuk a gyerekeket, nem engedte, hogy az anyjuk lássa őket, és többször is üvöltözött velük a házuk előtt.

Az összetűzés közvetlen előzménye az volt, hogy Dombay átengedte az anyjukkal a gyerekeket, akiket Rédeiék elvittek vasárnap játszótérre, majd este Rédeinél vacsoráztak. A szocialista politikus szerint ekkor felhívta őket Dombay, hogy menjenek a gyerekek holmijaiért egy megadott címre. Oda is mentek: a kihalt utcában valóban ott voltak a holmik.

Villant valami a kezében: kés

„Ekkor váratlanul előlépett Dombay, az édesanyja, valamint a húga, és hárman nekünk estek” - emlékezett vissza a szocialista politikus, hozzátéve, hogy egy darabig próbáltak ellenállni az ütéseknek, de

Dulakodtak, és amikor látta, hogy „Dombay kezében villan valami, egy kés”, akkor Rédei kétszer a levegőbe lőtt.

Szentendre, Deák Ferenc utca - itt történt vasárnap este a dulakodás Forrás: Origo

Arra a kérdésre, hogyan került a kocsijába fegyver, a szocialista politikus az Origónak azt mondta: nem rendes fegyver volt az, hanem valamilyen „komolyabb játék pisztoly”. Állítása szerint ezt napokkal korábban az utcán találta, és azért vette magához, nehogy gyerekek találják meg, és esetleg megsebesítsék magukat, be akarta vinni a rendőrségre leadni.

Rédeiék a lövések után elhajtottak a helyszínről, és a rendőrségre mentek, hogy feljelentést tegyenek

a Dombay család ellen, mondván: csoportosan rájuk támadtak, megverték őket, és közben "zsidóztak, kommunistáztak, kurváztak". Rédei a rendőrségen ismét találkozott a fideszes politikussal, aki viszont őt ment oda feljelenteni. Előbb Dombay került sorra, majd hajnali négykor Rédei.

Egyikük ellen indult csak eljárás

„Most, vagyis hajnali 4.00-kor végeztem a rendőrségen. Egyelőre én vagyok a gyanúsított, mert a támadás elhárításakor kénytelen voltam egy riasztópisztollyal kétszer a levegőbe lőni” - írta a Facebookon Rédei. Az Origónak úgy fogalmazott:

a játék pisztoly a rendőrség szerint gáz-riasztó pisztoly volt, ezért őt garázdasággal gyanúsították meg.

„Dombayt viszont, aki többedmagával ránk támadt, csak tanúként hallgatták meg, őt nem gyanúsították meg” - értetlenkedett a szocialista politikus, aki állítása szerint hiába mutogatta az ütések okozta nyomokat a testén a rendőröknek.

A rendőrség hétfőn kora délután azt közölte a honlapján, hogy garázdaság bűntett gyanúja miatt indult eljárás Rédei Ottó ellen. Mint írták, adataik szerint a férfi november 8-án, kora este - egy korábbi konfliktusból kifolyólag - Szentendre egyik utcájában szóváltásba keveredett a sértettel. A vita tettlegességig fajult, a két férfi az utcán dulakodni kezdett. Rédei Ottó az autójából elővett egy fegyvert vagy annak utánzatát, amellyel többször a levegőbe lőtt.

A férfi cselekménye másokban megbotránkozást és riadalmat keltett

- tették hozzá.

Rédei Ottót a szentendrei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközt a nyomozók lefoglalták. A dulakodás és a lövések következtében senki sem sérült meg. Az eset további körülményeit szakértő bevonásával vizsgálják - olvasható a police.hu-n.

Cosa nostra

Próbáltuk elérni Dombay Zsolt fideszes politikust is, hogy az ő verzióját is megismerhessük: kerestük telefonon és személyesen is, de hiába, többszöri csenegetésre sem nyitott ajtót.

Az Íjász utcai családi ház lakói nem adtak életjelet, függöny sem lebbent az ablakokon, a bejárat előtt előtt viszont ott parkolt a Dunavarsányi Sportegyesület furgonja, a fekete kisteherautó, amit az önkormányzati képviselő gyakran használ. A kapura ragasztott beszédes cégnév –

Cosa Nostra 2003 Bt.

- így Dombay Zsolt helyett is üzent a kíváncsiskodóknak.

Végre történik valami Szentendrén

A csetepaté híre felrázta az álmos, ködbe burkolózó környéket: a Vasvári lakótelepen hétköznap reggel csak elvétve látni járókelőt, most viszont több lakó is összefutott, hogy megtárgyalják az eseményeket. "Este hét után történt,

elég ijesztő volt” – mesélte egy fiatal nő, nyugdíjas szomszédja pedig őszintén sajnálkozott, hogy az esti tévézés miatt lemaradt az igazi műsorról. "Végre történik valami!" – dörzsölte kezét izgatottan a néni.

Régen ez is jobb volt

Volt, aki ennél is radikálisabban fogalmazott:

Régen még a férfiak férfiak, a nők nők voltak, nem ment ez a puhánykodás. Mára teljesen elkorcsosultunk ” – sóhajtott egy terepjárós férfi, aztán besétált a közeli plébániára.

Van egy kis ellentmondás

A lakók történetei ugyanakkor némileg ellentmondanak Rédei verziójának: egyesek szerint

az incidens zajai az Íjász utca, azaz Dombay Zsolték háza felől hallatszottak.

Nem pedig a Deák Ferenc utcából, ahogy azt Rédei említette. Volt, aki a lövöldözés előtti szóváltást is hallotta.

"Egy férfihang azt mondta, takarodj a házamtól, "ne gyere közelebb, mire valaki felelt, hogy te engem ne fenyegess" – idézte fel a veszekedést valaki. Ez szintén arra utalhat, hogy a dulakodás a Dombay-ház előtt kezdődött.

A helyiek szerint végre történik valami Szentendrén - felrázták az események a közéletet Forrás: MTI/Simó Endre

A fideszes képviselő Dombay egyik közvetlen szomszédja az Íjász utcában azt mondta tudósítónknak, hogy a politikust rendes embernek ismeri, megdöbbent azon, hogy állítólag harmadmagával a szocialista Rédeire támadt.

Botrányvárosként emlegetik

Szentendre korábban is gyakran szerepelt a hírekben, de inkább a helyi politikai csatározások, illetve botrányok miatt. Bár a 25 ezer lakosú városban jó ideje a Fidesz adja a polgármestert, és a pártnak többsége van a képviselő-testületben is, az utóbbi tíz évben nem volt mindig nyugodt a légkör.

Tavaly ősszel Verseghi-Nagy Miklóst választották polgármesternek a szentendreiek.

Ő a Fidesz-KDNP jelöltje volt, de belső pártharcokra utalt, hogy nem elődjét, a várost több mint két cikluson át irányító Dietz Ferencet indították újra a posztért.

Dietz Ferenc, Szentendre akkori fideszes polgármestere az épülő mobilgátnál 2013-ban Forrás: MTI/Kovács Attila

Dietz a 2006 tavaszán tartott időközi választáson győzött először. Előzőleg, 2005 decemberében lemondott a várost 1998 óta vezető MSZP-s Miakich Gábor. A polgármester távozását azzal indokolta, hogy a testület jobboldali többsége az övétől eltérő elképzeléseket akart megvalósítani.

Megrendült a pénzügyi helyzet

Dietz Ferencet 2006 őszén, majd négy évvel később is újraválasztották polgármesternek. Azonban vezetése alatt a város pénzügyi helyzete megrendült. Más okok mellett egy helyi vállalkozó, Simon Péter ügyletei miatt. A Fidesz állítólag ezért nem indította újra a polgármestert a választásokon.

A legnagyobb vihart talán a helyi uszoda ügye kavarta.

Az Átlátszó.hu írt arról, hogy a város 2013 végén elengedte Simon Péter vállalkozó több mint félmilliárd forintos, a városi uszoda üzemeltetése során felhalmozott tartozását. Simon neve korábban a K&H-brókerbotrány körül is felbukkant.

Az uszodaügy ellenére egy időre mégis Simont választották a városi Fejlesztési és Projekt Menedzsment Iroda élére. Azután, hogy Dietzet nem indította újra pártja, a volt polgármester sem maradt munka nélkül: 2014 végén a Budapesti Gazdasági Főiskola kancellárjának nevezték ki.

Cikkünket folyamatosan frissítjük!