Teljesen berácsozzák az ablakokat a Merényiben

Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelőintézet ( ESzSzK) Merényi Gusztáv Kórház , a Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum
Vágólapra másolva!
Teljesen berácsozzák a Merényi Gusztáv kórház ablakait, hogy ne fordulhasson elő újabb öngyilkossági kísérlet. Az igazgató egy tévéinterjúban azt is elmondta, hogy jó döntés volt az orvosok részéről zárt osztályra vinni az ágyrácsos gyilkosság áldozatát.
Vágólapra másolva!

Eddig is két méter magas rács volt a Merényi Gusztáv kórház pszichiátriájának ablakain, most viszont teljesen berácsozzák azokat - mondta a TV2 Tények című műsorának a kórház igazgatója. Dr. Müller Péter orvos igazgató azt is elmondta, hogy a betegekre megerősített személyzettel figyelnek majd. A személyzet megerősítése szerinte nem jelenti azt, hogy korábban az előírtnál kevesebb orvos és ápoló volt a betegekkel a kórházban.

- mondta Dr. Müller Péter.

A rendőrség bűnügyi helyszínelője a fővárosi Merényi Gusztáv Kórház udvarán Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A múlt heti gyilkosság áldozatát kerekesszékben vitték be a zárt osztályra, erős nyugtatókat kapott, magatehetetlen volt - mondta a műsornak a család ügyvédje. Szerinte ezért indokolatlanul került a zárt osztályra, a környezetükre és saját magukra is veszélyes betegek közé. A férfi fejét egy betegtársa verte össze egy ágyráccsal. A gyilkos ápoltat azóta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják fogva.

Müller Péter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az orvosok jól döntöttek, amikor a szigorúbb felügyelet alatt működő zárt osztályra utalták a beteget.

Az orvosok betartották a szakmai szabályokat

- tette hozzá.

Idén már ketten is kiugrottak a kórház ablakán. Az egyik beteg múlt héten, a másik korábban, tavasszal. Ez utóbbi esetben a beteg meg is halt. A rendőrség már lezárta a nyomozást, végül senkit sem gyanúsítottak meg bűncselekménnyel. A kórház igazgatója a Tényeknek azt mondta, hogy tavasszal az öngyilkosságot elkövető beteg egy ajtót felfeszítve jutott olyan helyiségbe, ahol nem voltak rácsok az ablakon.

Az ombudsman radiátorhoz kötözött beteget is talált a kórházban februárban Forrás: ajbh.hu

A Merényi Gusztáv kórházban idén februárban talált áldatan állapotokat az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. A vizsgálat eredményét nyáron hozták nyilvánosságra. Akkor azonnali segélyként negyvenmillió forintot ígért a kórháznak a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ, de a pénzről sokáig senki nem tudott semmit. Az Origo hétfőn írta meg, hogy az ÁEEK tavasszal újítja fel a kórházat.