Harrach Péter nem támogathatta a gyermekéhezés felszámolását

Az Országgyűlés plenáris ülése
Harrach Péter baloldali kampányról beszélt
Vágólapra másolva!
A gyermekéhezés felszámolását célzó Nemzeti Minimum Program tárgysorozatba vételét azért nem szavazta meg a Kereszténydemokrata Néppárt hétfőn az Országgyűlés népjóléti bizottságában, mert nem kívántak baloldali kampányt támogatni - mondta a párt frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.
Vágólapra másolva!

Harrach Péter azt mondta: messzemenően egyetértenek a nemzeti minimum által kitűzött célokkal.

Az a probléma, hogy az ellenzék "rárepült" a gyermekszegénység témájára

és a konkrét kezdeményezésre is; ez egy olyan helyzetet teremtett, amelyet "nem lehet felvállalni", hiszen a határozati javaslat tárgysorozatba vételének támogatásával

egy baloldali kampányt támogattak volna

- fejtette ki a frakcióvezető.

Harrach Péter baloldali kampányról beszélt Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A határozati javaslatot, amelynek tárgysorozatba vételét hétfőn utasította el a népjóléti bizottság, az MSZP, a Fidesz, a Jobbik, az LMP, valamint a Párbeszéd Magyarországért, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Magyar Liberális Párt egy-egy képviselője nyújtotta be.

A Fidesz a gyermekéhezésre szavazott

Hiába volt a pártpolitikán túlmutató összefogás abban, hogy minden éhező gyermeknek naponta egyszer élelemhez kell jutnia, a fideszes többség elutasította a határozattervezetet - reagált Varju László. A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint

a Nemzeti Minimum Program elutasítására nincs elfogadható mentség

vagy magyarázat: az Orbán-kormány hazánk leginkább bajban lévő nemzedékét árulta el, saját népe ellen is kifejezve embertelen mivoltát.

Plenáris ülést akar a Jobbik

Plenáris ülés elé viszi a Jobbik a gyermekéhezés visszaszorítását ösztönző összpárti javaslatot, egyben elítélik Harrach Péter érveit, hogy a javaslat a baloldali ellenzék durva támadása, provokációja lenne. Az ellenzéki párt előterjesztőként is visszautasítja a javaslat lesöprését, hiszen éhező gyermekek, valamint magzatok - várandós édesanyák általi - táplálásáról van benne szó.

Név szerinti szavazást kér a PM

A Párbeszéd Magyarországért név szerinti szavazást akar a Nemzeti Minimum javaslatról. A PM meggyőződése, hogy a gyermekéhezés Magyarország legnagyobb szégyene, annak felszámolásáért együtt kell küzdenünk. Nem lehet bal- és jobboldalazni akkor, amikor ötvenezer gyermek minden nap éhezik az országban - mondta Szabó Tímea, a párt társelnöke.

Színjáték az egész

Harrach Péter távozzon a népjóléti bizottságból, a kormány pedig tisztázza, hogy miért nem támogatja a gyermekéhezés felszámolását - követeli az MSZP. A szocialisták a kormánypártok aljas színjátékának tartják a hétfőn történteket, mert

a civilek javaslatát korábban a fideszes Csöbör Katalin is támogatta.

Felszólították a javaslatot korábban szintén támogató Emberi Erőforrások Minisztériumát és személy szerint Balog Zoltán minisztert, hogy tisztázza, miért került ki a probléma a kormány céljai közül.

Csöbör Katalin már nem támogatta a javaslatot Forrás: MTI/Kovács Attila

Csöbör Katalin tévedett?

A KDNP-s Harrach Péter tévedésnek nevezte Csöbör Katalin miskolci képviselő korábbi támogató aláírását. A Jobbik és az MSZP arra kéri Csöbör Katalint, tegye egyértelművé, valóban tévedésből támogatta-e a gyermekéhezés felszámolását, amit nemrég még a saját Facebook-oldalán népszerűsített.

Álkereszténynek nevezik

Az elutasító nyilatkozat után Harrach Péter Facebook-oldalát elárasztották a bíráló megjegyzések. Van, aki álkereszténynek nevezi, más arra kíváncsi, hogy a politikus nyugodtan alszik-e az ilyen döntések után.

A KDNP frakcióvezetője egyébként szívesen oszt meg gasztrofesztiválokról, főzőversenyekről készült fotókat.

Szeptembertől napi háromszori ingyenes étkezést biztosítanak a bölcsődés és óvodás gyermekeknek. Lázár János elmondta:...

Szerző: Harrach Péter, 2015. április 9.

Egy áprilisi bejegyzésében pedig arra emlékeztet, hogy a kormány szeptembertől napi háromszori ingyenes étkezést biztosít a bölcsődéseknek és óvodásoknak.