A titokzatos támogató, akire Orbán gondolhatott

Parlament Orbán Viktor Fidesz
Parlamenti ülésnap 2015 március 30.-án
Vágólapra másolva!
Sokkal többet szerepel a Jobbik a Simicska-közeli médiumokban, amióta az ismert vállalkozó totális háborút indított Orbán Viktor ellen – derül ki az Origo által készített kimutatásból. Jobbikos és Simicska-közeli forrásaink szerint azonban ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kedvező színben tüntetik fel a pártot, csak már nem tudták figyelmen kívül hagyni a Jobbik erősödését. A miniszterelnök sajtósa körülírta azt a titokzatos Jobbik-támogatót, akiről Orbán Viktor beszélt a parlamentben.
Vágólapra másolva!

„Úgy látom, a Jobbiknak van egy újdonsült nagybirtokos támogatója, aki meglehetősen befolyásos. Hogy ízlik a zsoldoskoszt?" – szegezte a kérdést Orbán Viktor a parlamenti felszólalásában a jobbikos országgyűlési képviselőknek még októberben. A kormányfő nem nevezte nevén a támogatót, ezért az Origo megkérdezte a miniszterelnöki sajtóirodától, hogy pontosan kire gondolt.

Orbán Viktor a parlamentben Fotó: Polyák Attila - Origo

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtósa tömör válaszában szintén kerülte a megnevezést, de jól körülírta az illetőt. "Véleményem szerint egy befolyásos, az agrárium és a média világában is pozíciókat tartó, közismert nagyvállalkozóról lehet szó" – fogalmazott.

Nincs tehát meglepetés,

a kormányfő Simicska Lajosra gondolhatott, mint a Jobbik támogatója,

a vállalkozóra ugyanis tökéletesen illik a leírás: kiterjedt érdekeltségekkel rendelkezik mindkét említett szektorban.

Nem örültek a Jobbikban

Az Origónak nyilatkozó jobbikos képviselők természetesen cáfolták, hogy pártjuknak bármilyen köze lenne az ismert vállalkozóhoz. Schön Péter a párt gazdasági vezetője szerint a kormányfő állításának semmilyen alapja sincs, már csak azért sem, mert a párfinanszírozási törvény szerint minden 500 ezer forint feletti adományt nevesíteni kell. Legkésőbb tehát a következő éves beszámoló leadásakor kiderülne, hogy Simicska Lajos pénzeli a pártot.

A Jobbikban nem akarják, hogy rájuk égjen Simicska Lajos neve Forrás: Origo

Schön Péter azt mondta, hogy terveik szerint idén a korábbi évekhez képest valamivel több, nagyjából 500 millió forintból gazdálkodhatnak, amelyből 478 millió forint az állami támogatás, a maradék pedig adományokból és tagdíjakból jön össze.

Egyre többet szerepel a Jobbik

Nem ez az első eset, hogy a Fidesz megpróbálja összemosni a Jobbikot Simicska Lajossal, korábban például Rogán Antal beszélt arról, hogy "csak a vak nem látja", hogy a Simicska Lajoshoz tartozó Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió egyre közelebb kerül a szélsőjobbhoz. Kövér László házelnök pedig úgy fogalmazott: ezek a médiumok nem kezelhetők másként, mint ellenzéki orgánumként.

Abban a fideszes politikusoknak igazuk van, hogy február 6. után – amikor nyilvánossá vált Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus – ugrásszerűen megnőtt a Jobbikkal foglalkozó cikkek, tudósítások száma a vállalkozóhoz köthető médiumokban.

MédiumEmlítések száma (2014. december)
MNO.hu13
Metropol.hu1

Forrás: lyzr.io, a Lánchíd Rádiónak, a Magyar Nemzenek, valamint a Hír TV-nek közös online oldala volt tavaly decemberben.

A lyzr nevű programmal készült kimutatásunk szerint a Jobbik tavaly decemberben csak elvétve jelent meg a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, a Hír TV, valamint a Metropol cikkeiben. Mindössze 14 említés volt egy hónap alatt, ami azt jelenti, hogy kétnaponta jelent meg olyan cikk, amelyben valamilyen formában a Jobbikról volt szó.

A februári fordulat után azonban változott az összkép: márciusban 61 megjelenéssel már naponta két cikk is a radikális pártról szólt, és azóta is nagyjából ennyiszer szerepel a Jobbik az említett médiumokban.

MédiumEmlítések száma (2015. március)
MNO.hu56
Metropol.hu5

A megjelenések számának növekedése azonban nem feltétlenül jelenti a pozitív kép erősítését – állították az Origónak Simicska-közeli forrásaink. Álláspontjuk szerint mindössze az történt, hogy – sok más szerkesztőséghez hasonlóan – nem tudták már figyelmen kívül hagyni a Jobbik erősödését.

Vona Gábor a parlamentben Forrás: Origo

A tavaszi felmérések szerint ugyanis a szélsőjobboldali párt támogatottsága egyre közelebb araszolt a Fideszéhez, így mindenképpen foglalkozni kellett a témával. Jobbikos forrásaink hasonlóan látják a helyzetet, több politikus is amiatt panaszkodott, hogy hiába szerepelnek gyakrabban a Hír TV-ben,

A Simicska-birodalomhoz tartozó médiumok döntését az is befolyásolhatja, hogy mivel a vállalkozó sértegette a miniszterelnököt, a fideszes képviselők ritkán hajlandók nyilatkozni ezeknek a médiumoknak. A sajtóosztály pedig egyértelművé tette: kormánypárti politikusoknak nem szerveznek kötelező programokat a Simicskához köthető lapokba vagy műsorokba.

Szavazzon!

Ön szerint Simicska Lajos támogatja a Jobbikot?

Érdemes figyelni, milyen információkhoz jut a Jobbik

A Jobbiknak hasznára válhat, ha több médiafelülethez jut, de ez önmagában még kevés – fejtette ki az Origónak Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője, aki szerint a Fidesz általában nem védekezik, hanem visszatámad, és az ellene felhozott politikai vádakat igyekszik átfordítani az ellenfeleire. Ennek megfelelően, ha a Jobbik korrupciógyanús ügyeket és oligarchákat emleget a Fidesz kapcsán, akkor a Fidesz ezt rögtön megpróbálja visszafordítani a Jobbikra, ezzel pedig nem pusztán Simicskára tolja a Jobbikot, hanem Simicskát is eltolja a Fidesztől. A Fidesz szempontjából az is előnyös lehet, hogy nem például a gyanús földeladásokról van szó, hanem arról, hogy mi köze a Jobbiknak Simicskához. Juhász Attila úgy vélte, a Jobbikkal és Simicskával nincs könnyű dolga a Fidesznek, ezek a szereplők ugyanis nem lökhetők át a jobb-bal felosztáson alapuló kétosztatú politikai tér ellenoldalára. A jobboldalon belüli konfliktus veszélyes lehet a Fidesz számára is – tette hozzá. Az elemző szerint a tendenciózus alákérdezés biztos jele lenne a támogatásnak, de eddig ilyet nem tapasztalt, sőt a jobbikos politikusok inkább rosszul jönnek ki a Simicska-orgánumokban közölt interjúkból. Szerinte inkább arra érdemes figyelni, hogy a párt nemrég kezdte el neveket említve, konkrét ügyekben korrupcióval vádolni a Fideszt. "Ha a Jobbik a jövőben olyan korrupcióval kapcsolatos, új információkkal jön ki, amelyek eddig nem voltak ismertek, akkor feltehetően olyan valaki súg nekik, aki sokat tud Fidesz ügyeiről."