Ellopták a zalai műrendőrautót

ellopott táblaautó
Vágólapra másolva!
Először csak tönkretettek, utána viszont már el is loptak Zalában egy út mellé kitett, rendőrautó formájú táblát. Azért tették ki, hogy kevesebb legyen a baleset. 
Vágólapra másolva!

A 76-os út mellett, Alsónemesapátinál állítottak fel a zalai rendőrök egy rendőrautó formájú táblát október 22-én. A táblát két héttel ezelőtt először csak megrongálták, majd miután megjavították és megerősítették, most hétvégén már el is lopták.

Anti András, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője azt mondta, hogy amíg a tábla kint volt, egyetlen baleset sem történt, de miután ellopták, két nap alatt négy balesethez kellett menniük a rendőröknek.

Kicsit hasonlított Forrás: Police.hu

Zalában néhány helyen volt korábban rendőrt formázó, életnagyságú tábla is kiállítva, de azokat is tönkretették.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délelőtt a táblánál tartott volna egy sajtótájékoztatót, ami végül nem maradt el, a rendőrségen tartották meg.