Fokozták Orbán Viktor védelmét

Vágólapra másolva!
Megemelte Orbán Viktor miniszterelnök védelmi szintjét a migráció miatt a Terrorelhárítási Központ.
Vágólapra másolva!

A nagyobb védelmet az is indokolja, hogy a szakszolgálatok

terrorveszélyt tártak fel a menekültválsággal kapcsolatban

- értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a fokozott figyelem kiterjed a miniszterelnök környezetére, családjára is. Az intézkedések nem csupán személyi, hanem objektumvédelmet is jelentenek, amelyből a Terrorelhárítási Központon (TEK) kívül a nemzetbiztonsági szolgálatok is kiveszik a részüket.
Horváth József, a katonai titkosszolgálatok korábbi helyettes vezetője közölte, hogy

a kormányfő, illetve családja védelmi szintjének emelése a szakmai protokoll része,

és a TEK nem is intézkedhetett másként.

A fokozott védelmet egy korábbi, a Facebookon megjelent fenyegetés is indokolhatja.