Aszódi Attila: Fukusima-álló technológiát használnak

Dr Aszódi Attila kormánybiztos beszél a Paks II sajtótájékoztató Kalocsán 2015 március 17-én Paks II sajtótájékoztató Kalocsán 2015 március 17-én
Paks II sajtótájékoztató Kalocsán 2015 március 17-én
Vágólapra másolva!
A Paks II beruházást már "Fukusima-álló" technológiával készítették elő, amely a 2011-es fukusimai atomerőmű-balesethez hasonló körülmények között is biztosítani tudja a Pakson megépítendő két új atomerőmű-blokk duplafalú betonburkolatának épségét - mondta Aszódi Attila kormánybiztos azon a közmeghallgatáson, amelyet a beruházás környezeti hatásairól szóló nemzetközi konzultáció keretében tartottak szerdán Bukarestben.
Vágólapra másolva!

Magyarország valamennyi uniós tagállamnak és minden szomszédjának felajánlotta, hogy bekapcsolódhat a környezetvédelmi engedélyezési eljárásba az espoo-i egyezmény értelmében.

Aszódi Attila Forrás: Origo

A szomszédokon kívül Németország, Csehország, Görögország és Málta élt a lehetőséggel. Az angolul is közzétett kétezer oldalas környezeti hatástanulmány rövidebb, közérthető összefoglalóját ezen országok nemzeti nyelvére is lefordították.

Románia éber

Románia volt az egyetlen az eljárásba becsatlakozott országok közül, amely nem egy, hanem három nyilvános fórumot kért: a bukaresti tájékoztató előtt a beruházó Nagyváradon és Temesváron is válaszolt a helyi hatóságok és civil szervezetek által megfogalmazott kérdésekre.

A csaknem ötórás bukaresti közmeghallgatáson a román környezetvédelmi szervezetek, atomenergetikai cégek és vízügyi hatóságok képviselői elsősorban az esetleges balesetek lehetséges egészség- és környezetkárosító hatásairól, a radioaktív hulladék kezeléséről és a Duna vizének hőterheléséről érdeklődtek.

Paks II sajtótájékoztató Kalocsán Fotó: Szabó Gábor - Origo

A paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos válaszaiban rámutatott: a paksi bővítésnek sem az építkezési, sem az üzemletetési időszakban nem lesznek határon túl nyúló környezeti hatásai. Paks II még egy elenyésző valószínűségű, ám

súlyos baleset sem okozhat nagyobb radioaktív terhelést Magyarország határainál, mint amekkora sugárdózis egy fogászati röntgenfelvétel készítésénél éri az embert

- mondta a kormánybiztos, részletesen ismertetve a tervezett létesítményekkel szemben támasztott biztonsági követelményeket és műszaki megoldásokat.

Nincs más mozgástér

Aszódi Attila rámutatott: Magyarország energetikai biztonságát veszélyezteti az, hogy az ország villamos-energia szükségletének mintegy harmadát importból fedezi, ráadásul ez az energia fosszilis fűtőanyagot használó hőerőművekből származik, tehát hosszú távon nem lehet számítani rá.

Az energiaszükséglet másik harmadát a hetvenes évek óta működő négy paksi atomerő-blokk elégíti ki, de ezeket két évtized múlva le kell állítani. Ha Magyarország a szén-dioxid-kibocsátást is - uniós kötelezettségeinek megfelelően - korlátozni szeretné, akkor az egyedüli megoldás az atomenergia-termelés - magyarázta a kormánybiztos.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Rengeteg sikeres szakmai egyeztetésen vagyunk túl. Magyarországon bejártunk 41 települést, mindenhol fórumot tartottunk, aztán volt a közmeghallgatás Pakson. A közvéleménynek joga van megismerni a környezeti hatástanulmányt és joga van kérdéseket feltenni. Nekünk az a dolgunk, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljunk" - mondta el a kormánybiztos.

Hozzátette: mostanra a nemzetközi közmeghallgatások többsége is lezajlott: Eszék, Bécs, Nagyvárad, Temesvár, Kijev, és Ljubljana után érkeztek Bukarestbe. A közmeghallgatási folyamat a müncheni és belgrádi lakossági fórummal, illetve az ezekhez kapcsolódó szakértői egyeztetésekkel novemberben zárul.