Szexre kényszerítette a kirabolt nyugdíjast

Vágólapra másolva!
Kirabolta, utána szexuálisan is kizsákmányolta a támadó a 85 éves csobánkai asszonyt.
Vágólapra másolva!

Rablás mellett erőszakos közösüléssel gyanúsítják azt a 48 éves pomázi lakost, aki a rendőrségi adatok szerint még 5 évvel ezelőtt támadt rá egy idős asszonyra Csobánkán.

Lökdösött, fenyegetett

Az elkövető 2010 júniusában, este jutott be a csobánkai családi házba: a meglepett nyugdíjast a földre lökte, és pénzt követelt tőle.

A rabló átkutatta a lakást, értékeket keresve, eközben többször is azzal fenyegette a rémült asszonyt, hogy megerőszakolja és megöli.

Nem csak pénzt akart

Az idős nő bevallotta, hol tartja megtakarított pénzét, de

a rablónak ennyi nem volt elég: a sértettet egy kanapéra lökte, csókolgatni, fogdosni és simogatni kezdte.

A szexuális terrornak csak az vetett véget, hogy az addig sötét utcában egy szomszéd villanyt kapcsolt, a támadó pedig a fény láttán elmenekült.

Öt év után kattant a bilincs

A rabló után folytatott nyomozás öt évig tartott, de úgy tűnik, eredménnyel zárult.

A szentendrei rendőrök szeptember 28-án, otthonában fogták el a 48 éves gyanúsítottat, az illetékes bíróság pedig döntött a pomázi férfi előzetes letartóztatásáról is.