Fogva tartotta és megerőszakolta élettársát, hat év börtönt kapott

Vágólapra másolva!
Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy kiskunhalasi férfit, aki napokon át fogva tartotta, megerőszakolta és bántalmazta korábbi élettársát.
Vágólapra másolva!

A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés kísérletében, szexuális erőszak és a személyi szabadság megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek a 47 éves vádlottat.

A férfi és a sértett 2007 januárjától 2008 nyaráig élettársi kapcsolatban élt egy Kiskunhalas melletti tanyán, majd szétköltöztek, de baráti viszonyuk és szexuális kapcsolatuk folytatódott. Időnként azonban

a kölcsönös féltékenység és anyagi okok miatt összevesztek,

a férfi ilyenkor többször bántalmazta az asszonyt, aki azonban soha nem fordult a hatóságokhoz.

Az asszony kezdetben nem mert segítséget kérni

A nő 2012. január 1-jén kiment a vádlott tanyájára, hogy az új év első napjait együtt töltsék. Másnap este azonban anyagi okok miatt újra vita alakult ki köztük. A férfi ököllel többször megütötte és fojtogatta a sértettet, akinek megtiltotta, hogy a tanyát elhagyja, majd belökte az ágyba.

Másnap elmentek egy közeli tanyára, de az asszony félelmében nem mert segítséget kérni.

Aznap este a vádlott újra ütlegelte és fojtogatta a sértettet, akit azzal is megfenyegetett, hogy nem hagyja el élve a tanyát. Éjszaka - amikor a férfi elaludt - a nő megpróbált megszökni, de a zajra a vádlott fölriadt és megerőszakolta az asszonyt.

Másnap jártak Jánoshalmán és Kiskunhalason is, de a nő itt sem mert segítséget kérni. Délután azonban sikerült megszöknie, a lánya segítségével rendőröket hívnia, akik elfogták az őt üldöző férfit.