Állást kapott Vida Ildikó

Vida Ildikó, nav elnök, budapest háttér
Budapest, 2010. július 5. Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2010. június 28-i hatállyal kinevezett elnöke. A felvétel 2010. július 5-én készült a hivatalban. MTI Fotó
Vágólapra másolva!
Új állást kapott a nyáron lemondott NAV-elnök. Vida Ildikót Simicska Lajos alkalmazza cégében felügyelőbizottsági tagként. 
Vágólapra másolva!

Felügyelőbizottsági tag lett Vida Ildikó a Simicska-Nyerges oligarchaduó agrárbirodalmának központi cégében, a Mezort Zrt.-ben – írta a hvg.hu.

A NAV éléről nemrég lemondott Vida Ildikót még az első Orbán-kormány idején Simicska Lajos vitte magával az akkor még APEH-nek hívott adóhivatalba elnökhelyettesnek, előtte pedig a Mahir-birodalomba vonta be.

Vida Ildikó nem sokáig volt állás nélkül Forrás: MTI/-

Hatalmas érdekeltség

A Mezort Zrt. az egész Északnyugat-Dunántúlra kiterjedő Simicska-féle agrárérdekeltségeket fogja össze, így a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-t, a Szombathelyi Tangazdaság Zrt.-t és a Lajta-Hanság Mezőgazdasági Zrt.-t.

A három egykori állami gazdaságban

összesen több mint 18 ezer hektáron termesztenek növényeket,

de jelentős az állatállomány is, a mérlegben 4770 tehénről és 30 ezer hízósertésről adtak számot. A Mezort tavaly 1,7 milliárd forint árbevételt és 98 millió adózott eredményt mutatott ki, a tulajdonosoknak pedig 102 millió osztalékot fizetett. A konszolidált mérleg alapján a saját tőke 16,7 milliárd, az árbevétel 9,8 milliárd, a nyereség pedig 1,6 milliárd volt.

Vida Ildikó a tavaly ősszel kirobbant kitiltási botrány miatt került a figyelem középpontjába. Végül idén júliusban távozott a NAV éléről.