Tüntettek a Liget projekt ellen

Vágólapra másolva!
Több száz ember gyűlt össze szombaton kora este a fővárosi Kossuth téren a Liget Budapest Projekt ellen szervezett tüntetésen. A megmozdulás a Városligetből indult, a résztvevők többsége a zuhogó esőben gyalog tette meg az öt kilométeres utat.
Vágólapra másolva!

A demonstrálók az elmúlt hónapokban 20 ezer aláírást gyűjtöttek össze a múzeumi negyed elleni tiltakozásként, a Nem kellenek a monstrumok a Ligetbe! című megmozduláson ezt jelentették be.

Ez a 20 ezer ember a Városliget rendbetételét, karbantartását, felújítását kéri, épületeket nem.

A projekt megvalósítása őrült ötlet

- mondta Várnai László zuglói képviselő, a szervező Civilzugló Egyesület nevében a Kossuth téren.

Kitért arra, hogy az összegyűjtött aláírásokkal alátámasztott petíciót a Parlamentnek, a Miniszterelnökségnek címezték, nekik akarták átadni a Kossuth téren, végül a Városliget Zrt.-hez irányították őket, de csak egy sajtósnak adhatták volna át a dokumentumot. "Ehelyett Baán László kormánybiztosnak, a Miniszterelnökségnek, és az államfőnek fogjuk személyesen átadni a jövő héten" - jelezte.

A Maradjanak a fák a Római-parton! mozgalom nevében felszólaló Kardos Gábor azt emelte ki beszédében, hogy

a Városliget ma még mindenkié, egyik utolsó társadalmi terünk.

"De a tervezett átalakítások steril és kommersz környezetté teszik azt, amit hosszú évtizedek alatt sikerült belakni, mindenki számára élhetővé, otthonossá alakítani" - fogalmazott.

"A kormány kultúrgettóval váltaná fel Budapest talán leginkább befogadó helyét, anélkül, hogy bármilyen érdemi egyeztetés vagy szakmai konzultáció lett volna a helyi lakossággal, a városvédőkkel. Ne hagyjuk ezt!" - hangsúlyozta Kardos Gábor, akinek szavai szerint nem "múzeumplázákra" van szükség, hanem szabad terekre. Úgy vélte,

egy modern múzeumi negyed számára számos revitalizációra váró épület áll rendelkezésre Budapesten a Városligeten kívül.

Kardos Gábor hangoztatta, hogy sokkal több fára és kevesebb épületre lenne szükség, mert a zöldövezetek arányát tekintve európai összehasonlításban így is sereghajtók vagyunk. "A civil társadalom értékének védelme a békés egymás mellett élést jelenti a természeti környezettel. Ha ezt feladjuk, egy vészesen uniformizált világ jön. Meg kell állítani a civil béke elleni globális háborút" - jelentette ki.

Városliget Zrt.: várják az emberek

A Városliget Zrt.-nek a tüntetésre reagáló közleménye szerint "a civil és szakmai szervezettekkel zajló folyamatos párbeszéd eredménye, hogy az emberek egyre jobban várják a Városliget megújítását, így csupán három-négyszáz ember vett részt a demonstráción." Emlékeztettek arra is, hogy a beruházással a park zöldfelülete jelentősen megnő, s a Liget új kulturális intézményekkel és kikapcsolódási lehetőségekkel bővül.