Kilenc útlevél volt a menekültnél

Horgos, menekültek, 2015.09.16.
Horgos, 2015. szeptember 16. Rendőrök vízágyút vetnek be az őket a határ szerb oldaláról dobáló illegális bevándorlókkal szemben Horgos-Röszke határátkelőhelynél 2015. szeptember 16-án. MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
A röszkei tömegzavargás egyik, már előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjánál a nyomozók a sajátján kívül még nyolc, más ember nevére kiállított útlevelet találtak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

Korábban a Népszabadság arról írt, hogy hét útlevéllel is rendelkezett az a szír férfi, akit a röszkei határátkelő elleni támadás egyik irányítójának tart a rendőrség.

Az ORFK tudatta: az előzetes letartóztatásban lévő szír állampolgárnál a nyomozók a saját útlevelén kívül még nyolc, más nevére kiállított, az előzetes szakértői vélemények szerint nem hamis útlevelet találtak.

A férfi útlevelében volt érvényes schengeni vízum.

Menekültek egy csoportja múlt szerdán döntötte be a kaput a röszkei közúti határátkelőnél, és megpróbált bejutni Magyarországra. A kövekkel, fadarabokkal, palackokkal dobáló bevándorlókat a rendőrség könnygáz és vízágyú alkalmazásával visszaszorította, és visszaállította a kerítést.

A szír férfi Cipruson élt

A 39 éves szíriai Ahmed H. ellen tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett, a határzár tiltott átlépésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

A gyanú szerint a férfi a röszkei átkelőnél beszédeket tartott, megpróbálva irányítani a rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő menekülteket. Miután a tömegzavargás résztvevői kidöntötték az átkelő kapuját, a szíriai férfi magyar területre lépett és folytatta az erőszakosan fellépő tömeg irányítását, végül visszatért Szerbiába.

Rendőrök vízágyút vetnek be az őket a határ szerb oldaláról dobáló illegális bevándorlókkal szemben Horgos-Röszke határátkelőhelynél szeptember 16-án Forrás: MTI/Sóki Tamás

A Cipruson élő, ott munkavállalási engedéllyel rendelkező férfit a Terrorelhárítási Központ szombaton kora délután fogta el, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A Szegedi Járásbíróság kedden rendelte el az előzetes letartóztatását.