Alelnöki poszttal vigasztalták meg Hendét

Hende Csaba Honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő a kerítés építés sajtótájékoztatón. 2015 07.16  Mórahalom külterületén, ahol 150 méteres tesztkerítést állít a honvédség a menekült áradat megállítására.
Hende Csaba Honvédelmi miniszter, a kerítés építés sajtótájékoztatón. 2015 07.16 Mórahalom külterületén, ahol 150 méteres tesztkerítést állít a honvédség a menekült áradat megállítására.
Vágólapra másolva!
Az egyik legfontosabb parlamenti szakbizottság alelnöki posztját kapta a szeptember elején a honvédelmi miniszteri posztról lemondott Hende Csaba.
Vágólapra másolva!

Két héttel lemondása után új feladatot kapott Hende Csaba volt honvédelmi miniszter. A kormánypárti politikus a parlament egyik legfontosabb szakbizottsága, a törvényalkotási bizottság alelnöke lett – derült ki a Magyar Közlönyből.

Hende Csaba még honvédelmi miniszterként a kerítés építésénél Fotó: Szabó Gábor - Origo

A fideszes Gulyás Gergely parlamenti alelnök által vezetett törvényalkotási bizottságnak eddig is három kormánypárti alelnöke volt: Balla György, Tuzson Bence és Horváth László. Hende most Horváth helyét foglalta el, aki viszont a testületben egy sima tagságot kapott. Ehhez viszont egy fideszes tagot, Ágh Pétert ki kellett ejteni a bizottságból.

Lassan készült a határzár

Mint arról az Origo is beszámolt, Hende Csaba szeptember 7-én mondott le miniszteri posztjáról, amit Orbán Viktor kormányfő el is fogadott. A lemondás oka a hivatalos közlések és Hende saját bevallása szerint is az volt, hogy a miniszterelnök elégedetlen volt a déli határnál épülő biztonsági határzár építésének munkálataival. Utódja Simicskó István addigi sportügyi államtitkár lett.

Katonák építik az ideiglenes műszaki határzárat már a magyar–horvát határon is Forrás: MTI/Sóki Tamás

Az Origo értesülései szerint ugyanakkor Hende váratlan távozása mögött nem csak a határzár ügye, hanem az ezt kiegészítő, tervezett jogi szigorítások kérdése is állhat. Úgy tudjuk,

a honvéd vezérkarban is bizonytalanság érzékelhető

amiatt, hogy a kormány álláspontja szerint az alaptörvény módosítása nélkül is bevethető lenne a határnál a honvédség. Azóta egyébként elfogadta a parlament a jogszabály-módosítást.

Kövér László, Simicskó István, Áder János és Orbán Viktor Simicskó kinevezése után Forrás: MTI/Soós Lajos

Információink szerint a honvéd vezérkar egy része ezért most még inkább osztja azt a félelmet, hogy a menekültügyi válsághelyzetben a honvédség bevetését a határőrizetben lehetővé tevő jogszabályt Európában úgy értékelhetik, hogy erre nincs meg a kikezdhetetlen jogi felhatalmazás.