1,2 milliárdos támogatás a székelyföldi focinak

focilabda, labda, foci,
focilabda, labda, foci,
Vágólapra másolva!
Nem vásárolt Erdélyben focicsapatot a magyar kormány, de a kabinet támogatja a harmadosztályú csíkszeredai klubot – tudta meg az Origo. A Miniszterelnökség szerint a nemzeti alapon szerveződő sportegyesületek nagyban hozzájárulnak a külhoni magyarság közösségi- és régiós öntudatának, nemzeti identitásának megerősítéséhez. 
Vágólapra másolva!

1,2 milliárd forintért harmadosztályú erdélyi focicsapatot vásárolt magának a magyar kormány – írta meg kedd reggel az Origo. Az ügylettel kapcsolatban megkerestük a Miniszterelnökséget is. Válaszukban közölték, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a kormány nem vásárolt futballklubot Romániában.

Akkor mire megy el 1,2 milliárd?

A kormány támogatja a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát, amelynek létrejötte széleskörű összefogásnak köszönhető, hiszen

a beruházáshoz a római katolikus egyház biztosította a telket,

a működési költségeket pedig Csíkszereda Megyei Jogú Város és a Bethlen Gábor Alapon keresztül a Nemzetpolitikai Államtitkárság biztosítja.

A kormány nem vásárolta meg a csíkszeredai harmadosztályú klubot Forrás: FK Csíkszereda

A Miniszterelnökség szerint egy sportlétesítmény pedig nemcsak a profi sportot szolgálja, hanem egyben közösségi tér is. A nemrég átadott csíkszeredai pálya az egyik legjobb példa erre, hiszen a Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai, valamint a futballakadémia sportolói közösen használják.

Meggyőződésük, hogy a nemzeti alapon szerveződő sportegyesületek nagyban hozzájárulnak a külhoni magyarság közösségi- és régiós öntudatának, nemzeti identitásának megerősítéséhez, ezért

támogatásuk alapvető nemzetpolitikai érdek.

2019-ben bajnok lennének

A csapat edzője, Ilyés Róbert a ProTV-nek azt mondta, a magyar kormány négymillió eurót (1,2 milliárd forint) fektet a csapatba. A tervek szerint a csapat 2019-ben már az első osztályú bajnokságot nyeri meg.

A Csíkszeredai csapat korábban együttműködést kötött a Puskás Akadémiával Forrás: MTI/Illyés Tibor

A csapathoz 2013 óta egy futballakadémia is tartozik, amely a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia állandó szakmai felügyeletével és anyagi támogatásával képezi a székelyföldi focitehetségeket.

Az evz.ro szerint nem megvételről van szó, hanem csupán támogatásról. Szondi Zoltán, a csapat tulajdonosa elismerte a támogatás létét, nagyjából ötmillió euróról van szó, amiből négymillió eurót biztosít a kormány.

5,5 millió euró

Szondi szólt arról is, hogy a Székelyföldi Fociakadémia 2012 óta működik, és különböző célokra 2013 óta kapnak támogatásokat magyar kormányzati forrásokból. Elmondta, emellett egy kiemelt fontosságú beruházásban is partnerei vagyunk a magyar kormányzatnak. Megismétli azt, ami már a sajtóban korábban megjelent: tavaly kezdtük el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium és a Székelyföldi Fociakadémia diákjainak majd otthont adó kollégium építését. Ennek a beruházásnak összértéke 5,5 millió euró.

Magyar forrásból épül a kollégium

És mint minden egyes támogatás esetében, ezúttal is – az adott szóra épülő megállapodás alapján – a támogatás kétharmada magyar forrásokból van biztosítva, egyharmada pedig csíkszeredai önkormányzati forrásokból – közölte Szondi Zoltán. Tehát magyar forrásokból építjük a kollégiumot és a lelátót, Csíkszereda önkormányzata pedig önrészként tanácsi határozattal kötelezte magát, hogy a focipálya meglévő tribünjének rendezésére, futópályára és éjszakai világításra költ. Ez a beruházás tavaly kezdődött, erre mi tavaly kaptuk a magyar önkormányzati forrásokat, idén tehát nem – közölte Szondi Zoltán.