Magyarországon is parancsnoki központot akar a NATO

Az államfő honvédelmi miniszterré nevezte ki Simicskó Istvánt
Kövér László, Simicskó István, Áder János és Orbán Viktor a Sándor-palotában
Vágólapra másolva!
A NATO további regionális parancsnoki központokat akar létrehozni a keleti tagországokban, így Magyarországon és Szlovákiában - közölte az atlanti szövetség egyik szóvivője.
Vágólapra másolva!

A tervekről a tagállamok védelmi minisztereinek október 8-ikai brüsszeli tanácskozásán kívánnak dönteni.

Az Oroszországgal kiéleződött viszony miatt a NATO hónapok óta erősíti védelmi infrastruktúráját a szövetség keleti területein.

Már döntés született parancsnoki központ létesítéséről mindhárom balti államban, valamint Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. E központoknak jövő év júliusára alkalmazhatóvá kell válniuk.

Simicskó István már honvédelmi miniszterként dönthet a NATO központról Forrás: MTI/Soós Lajos

Az új parancsnoki központok tervezési és koordinációs szerepet töltenek majd be katonai gyakorlatok során, illetve az újonnan felálló gyorsbeavatkozású erő esetleges bevetésekor.

NATO-források szerint a nyugati katonai szövetség a Krím félsziget jogellenes orosz bekebelezése és a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatása nyomán egyértelmű jelzéssel kívánja figyelmeztetni a terjeszkedő törekvéseket tápláló moszkvai vezetést arra, hogy az észak-atlanti szervezet megvédelmezi valamennyi tagállamát.