Orbán: Az uniónak kell megvédenie Görögország határait

Orbán Viktor; WEBER, Manfred
Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Orbán Viktor miniszterelnök
Vágólapra másolva!
Az Európai Uniónak kell megvédenie Görögország határait, ha erre a görögök nem képesek – jelentette ki Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök az Európai Néppárt frakcióvezetőjével tárgyalt, majd a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a menekültek lázadnak a magyar jogrend ellen. 
Vágólapra másolva!

Lázadással állunk szemben – utalt a menekültválság miatt kialakult helyzetre Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta: a menekültek nem hajlandóak betartani a szabályokat, nem működnek együtt a hatóságokkal,

lázadnak a magyar jogrend ellen.

Manfred Weber és Orbán Viktor Budapesten találkozott Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Köszönet a rendőröknek

A magyar miniszterelnököt a röszkei menekülttáborban készült videóról kérdezték, erre nem reagált, viszont köszönetet mondott a rendőröknek, mert

„kevés országban lennének rá képesek, hogy ezt a helyzetet fizikai erőszak nélkül oldják meg”.

Orbán szerint most az a legfontosabb, hogy gyorsan intézkedjenek. Ugyanakkor bírálta Jean-Claude Junckert, aki úgy akarja elfogadtatni a 160 ezer menekült áthelyezésére tett uniós javaslatot, hogy nem kéri hozzá a miniszterelnökök hozzájárulását.

– vélte Orbán.

Jogsértőek a görögök

A kormányfő szerint nincs értelme elfogadni a görögök jogsértését, akik nem tartják be a schengeni szabályokat, ellentétben Magyarországgal. Ezért azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak, hogy ha Görögország nem tudja megvédeni a saját határait, akkor legyen meg annak a jogalapja, hogy az

Európai Unió rendészeti erőket küldjön Görögországba,

a schengeni határok védelmére.

"Ott kell kezelni a problémát, ahol kitört” – fogalmazott a magyar kormányfő.

Orbán Viktor szerint a menekültek lázadnak Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Weber: Jogos a panasz

Manfred Weber kijelentette: támogatja, hogy az uniónak közbe kell avatkoznia a külső határok védelmére, ha egy ország nemzeti erői kudarcot vallanak. A néppárt frakcióvezetője megerősítette, hogy a frakció szerint Orbán joggal mutat rá, hogy Görögország nem tartja be a szabályokat.

Weber ugyanakkor leszögezte, hogy

Juncker javaslatai az Európai Néppárt szemszögéből kiegyensúlyozottak.